2024. május 11., szombat

Vannak hiányosságok, de még folyik a munka

Atesztált, megfelelő minőségű betontéglákat használt a kivitelező

A városháza körüli betonlapozási munkálatok nagyrészt befejeződtek, a kivitelezés minőségével, a betontéglák kinézetével azonban a legtöbb polgár elégedetlen. Maglai Jenő polgármester több alkalommal hangsúlyozta, véleménye szerint megfelelő munkát végeztek a kivitelezők, s Blau Péter, Szabadka Város Építési Igazgatósága Közvállalat igazgatója is így vélekedik.

Fotó: Molnár Edvárd

A betonkockák megfelelősége kapcsán pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy a Városépítési Igazgatóság kimondja, hogy atesztált, megfelelő anyagról van-e szó, nem pedig olyan téglákról, amelyekről a vállalkozó önkényesen döntött. Az, hogy ilyen téglákat kell-e lerakni, vagy sem, már elmondtam a sajtótájékoztatón. Az önkormányzat választhatott, hogy 40 euró négyzetméterenkénti árért teszünk le gránitot, 35 euró négyzetméterenkénti árért klinkertéglát, vagy 13 euróért betonkockákat választunk. A mai anyagi helyzetünket figyelembe véve, ez utóbbi volt racionális, és úgy gondolom, hogy kielégíti majd az előttünk álló néhány évtizedben az igényeket, színben pedig illeszkedik a városházához. Úgy gondolom, hogy feleslegesen hergelték fel az indulatokat. Azt viszont személy szerint is fájlalom, hogy azokat az engedélyeztetési folyamatokat, amelyeket a városépítési igazgatóság kellett volna, hogy elvégezzen, elmulasztotta megtenni. Ez nem először fordul elő, láttuk, hogy mi történt a majsai körforgalomnál. Komoly mulasztásokról van szó – mondta a polgármester.

Blau Péter, Szabadka Város Építési Igazgatóságának igazgatója a városháza körüli téglákkal kapcsolatban elmondta, megfelelő minőségű, atesztált, hőálló, fagyálló téglákat helyeztek el, és szerinte jó munkát végeztek.

A betonkockák cseréje egy szanálási munka volt, megfelelő urbanisztikai terv alapján, ahhoz pedig nem kell építési engedélyt kérni. Időközben olyan vélemények is elhangzottak, hogy a műemlékvédőknek kellett volna ezt jóváhagyniuk. Mi nem egy védett objektumot újítottunk fel, hanem a körülötte lévő részt. Ha egy lyukakkal teli aszfaltburkolat megfelelt a védelemnek, akkor az atesztált, jó minőségű téglák miért nem felelnek meg? – teszi fel a kérdést. Az igazgató azokra a kifogásokra is kitért, amelyek azt rótták fel, miért nem gránitból vagy márványból készült lapok kerültek le. Mint mondja, jelenleg az önkormányzatnak nincs annyi pénze, hogy gránitot helyezzen le, amelynek négyzetmétere 40 euróba kerül vagy pedig márványt, amely 70 euróba kerül négyzetméterenként. Helyette választották ezeket a téglákat, amelyek négyzetméterenként 13 euróba kerülnek.

Ha nem cseréltük volna ki, akkor tovább is fizethetnénk a kártérítést mindazoknak, akik elesnek, kificamítják a bokájukat. Vannak még hiányosságok, de a munkálatok nem fejeződtek be. Amint az időjárás engedi, behintjük homokkal, kiegyengetjük – magyarázta.

Blau azt is elmondta, hogy a városháza megvilágításának problémája is megoldódik.

A nagy teljesítményű reflektorok, amelyek egy méterre voltak a városháza falától, erőteljes fényükkel vakították a járókelőket. Helyette LED világítás lesz, a lámpákat a faltól 30 centiméterre helyezzük el, és nem fognak vakítani – mondta.