2024. május 11., szombat

Hatalmas megtakarítások a Szerbiai Vasutak Közvállalatban

A Világbank szerbiai irodavezetője szerint jelentősek a reformok

A Szerbiai Vasútforgalmi Vállalat 2015-ben mintegy 19 millió eurót takarított meg, 2 millió euróval többet, mint amennyit előirányozott a megtakarítási tervben – közölte tegnap a Világbank képviselőivel Zorana Mihajlović építészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter.

Legtöbb pénzt takarított meg 301 alkalmazott nyugdíjaztatásával, valamint a Szerbiai Villanygazdasággal kötött kedvező szerződésnek köszönhetően – közölte az Építészeti, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium sajtószolgálata.

A Szerbiai Vasutak négy független vállalattá történő felosztása, vagyis 2015 augusztusa óta, a vasúti áruforgalommal foglalkozó Srbija Kargo vállalat állami támogatás nélkül működik, és ez így fog maradni – áll a minisztérium sajtóközleményében.

A korábbi bejelentések szerint a tulajdonviszonyok tisztázása érdekében január 28-ig összeírják vasúti vállalat vagyonát. Mihajlović elmondása szerint a tavaly megkezdett vasúti reformok szempontjából 2016 kritikus évnek számít.

Tony Verheijen, a Világbank szerbiai irodavezetőjének értékelése szerint jelentős haladást értek el a vasúti reformok során, és a Világbank mindent megtesz a reformok támogatása érdekében.
A minisztérium és a Szerbiai Vasutak Közvállalat 2017 végéig elkészíti a nem gazdaságosan működő vasútvonalak listáját, és megoldást keres működtetésük finaszírozására. Egy javaslat szerint a helyi önkormányzatok bevonásával megoldást találhatnának a problémára – olvasható a közleményben.