Egy régi fénykép került a kezembe, a jól kiolvasható jobb oldali céhfelirat („Atelier del Monte – Ujverbász”) egyértelművé teszi, a Pechán-műteremből ered a fotó. Hogy e képet maga Pechán József, a festő, avagy Teréz asszony, a feleség készítette-e, ma már nemigen állapítható meg, de árulkodó a fotó hátlapjára kinyomtatott német nyelvű szöveg, miszerint: „Kunstanstalt für Fotografie, vergrösserungen Portrait – Malereiin Öhl und Aquarell.” Tehát a festő kínálja a fényképészeti munkálatok mellett az olajban vagy akvarellben történő portréfestői szolgáltatásait is.
Egyértelműen a festő is hirdeti magát, de a megtalált kép hátoldalán ott van a keletkezésének az időpontja, valamint a számunkra izgalmas és eligazító adat, miszerint: „Indulás a Bosznia–Hercegovina-i kerékpár túrára, 1902. június hó 21-én. – Bachmann Zsiga, Schuch Gyula és Csepcsányi István.” (A középső úriember patikáriusként, a mellette álló férfiú, apja örökébe lépve, evangélikus lelkészként került a városka történetmúltjába.)
Számunkra a bal oldali első kerékpáros, Bachmann Zsiga személye az érdekesebb, hiszen ő volt az, aki a feljegyzések szerint pontosan száztíz évvel ezelőtt, tehát 1906-ban modellként ült Pechánnak a verbászi ágostai evangélikus templom részére készült Jézus a tengeren című oltárképéhez. Ki más, mint Pechán József, az akkor már pesti hírnévvel is rendelkező festő lett a megbízott a kép megfestéséhez.
Komoly szerződés kötelezte a művészt az alkotás méreteire, majd a fafaragóval végeztetett, aranyozott keretre, a vászon- és festékminőségre, határidőre… s a 250 korona ellenszolgáltatás kifizetésének ütemére is.
Csak egyvalamiről nem szólt a szerződés, hogy nézzen le hívőire Jézus Krisztus.
S erre támadt ötlete Pechánnak: tekintettel arra, hogy az előző évben Bachmann Zsiga fogadásból biciklijével beutazta a világot (ez már akkor is nemzetközi sajtó által bizonyított tény volt!), s mindezért várományosa lett egy fogadáson nyert, négyemeletes bécsi bérháznak, a festő úgy döntött: őt teszi meg modellnek.
Már nem hitelesíthető források szerint a csélcsap Bachmann nemegyszer térdét veregetve röhögött, hogy néz majd ki Jézus szerepében a verbászi hívők körében. A festő ezzel mit sem törődve készítette szerződtetett művét, amelyet a presbitériumnak kellett volna elfogadnia, de a botrány csakhamar kitört, s gyűrűzött – mint kispolgári körökben szokott –, merthogy Zsigánk hogyan lehet a Krisztusunk. Az oltárkép ügy egészen a cservenkai–apatini intendánsság elé került, amely salamoni megoldásként csak a kép felavatását tiltotta meg. Hiába magyarázta a festő, hogy ha a Jézus tanai beutazták a világot, Zsiga barátunk meg biciklin úgyszintén, miért ne lehetne Krisztus urunk jelképe. S az arca, hát nem hasonlít rá?
Már az egykori modell sem élt, amikor a kép mégis a helyére került. Festőnk pedig megfesthette ugyanebben a templomban azt az 5 × 8 méteres mennyezetfestményt, amelyet a Pechánokról szóló monográfiánkban 1982-ben fényképmásolat alapján még reprodukálni tudtunk, de mára az egykori al secco vakolat annyira lepergett, és a festmény színei is a felismerhetőség határára kerültek, hogy újabb felvételt aligha készíthetnénk róla. A címe pedig ez volt: Luther a wormsi bíróság előtt.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
