2025. május 9., péntek

Ismét Függetlenség-iroda Szabadkán

A munkások jogai ma komoly veszélyben vannak, hangzott el a megnyitón

Hároméves szünet után tegnap ismét megnyílt a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezetek szabadkai irodája a Szabadegyetemen.

Mint azt az irodanyitás alkalmával Tóth Bátori Erzsébet, a szakszervezet tartományi bizottságának elnöke elmondta, 2012-ben született egy téves döntés, és akkor a szabadkai irodát bezárták. Ezt követően azonban igen gyorsan bebizonyosodott, hogy szükség van itt is egy irodára, mert Belgrádból nem lehet a helyi ügyeket intézni, az itteni dolgozók problémáival foglalkozni, ezért amikor megválasztották őt a vajdasági bizottság elnökévé, programja egyik prioritásaként jelölte meg az újbóli irodanyitást.

Amikor a Függetlenség 2013-ban országos megmozdulást szervezett a munkajogi törvény elfogadása ellen Elég volt! elnevezéssel, akkor igyekeztek Szabadkát is bevonni az akcióba, és ekkor is érződött a helyi iroda hiánya.

A szabadkai iroda alapvetően a helyi munkások érdekvédelmét hivatott ellátni, de ennél sokkal szélesebb funkciót is szánnak neki. A Függetlenség együttműködési szerződést kötött a magyarországi Munkástanácsok Országos Szövetségével. Ennek lényege, hogy nagyszámú külföldi ügynökség jelenik meg itt, amelyek Magyarországon és más európai országokban kínálnak munkát. A szakszervezet együttműködve a magyar partnerekkel és a németországi munkavállalók szövetségével igyekszik egy információs rendszert felállítani, amelynek köszönhetően a szabadkai munkavállalók megtudhatják, mely külföldi munkahelyek biztonságosak, és melyek azok, amelyek gyanúsak.

A hatályos törvény értelmében ahhoz, hogy egy szakszervezet reprezentatív legyen, tehát a kormánnyal is tárgyalóképes, a munkások 10 százalékát kell tömöríteni. A Függetlenség Szabadkán, de Vajdaság szintjén is eléri ezt az arányt.

A munkásjogok ma Szerbiában igen komolyan veszélyeztetve vannak. Erről Zlata Zec, a Függetlenség végrehajtó titkára beszélt, aki elmondta, néhány kivételtől eltekintve a szociális párbeszéd intézménye nem működik. A kivételek közé egyébként a tartományt sorolta. Amellett, hogy a hatalom a munkajogi törvényt a szakszervezetekkel való egyeztetés nélkül fogadta el, csak az elmúlt 5-6 hónap során számos fontos jogszabály született, szintén az érintettek kizárásával, a köztársasági szociális-gazdasági tanács véleményét még formálisan se kérték ki. Ilyen jogszabályok a szövetkezeti törvény, a közszféra béreit rendező törvény vagy a nyilvános gyülekezést rendező jogszabály.

Zlata Zec bírálóan szólt a fiskális stratégiáról, amelynek szerinte semmilyen fejlesztési funkciója nincs, kizárólag megszorításokat irányoz elő: a bérek és nyugdíjak csökkentését. A közvéleményt a kormány megtéveszti, béremelésekről beszélnek, a stratégia pedig azok befagyasztását írja elő, egészen 2017-ig. A közvéleményt nyugdíjemeléssel tévesztik meg, amely kétszázalékos volt, korábban azonban ezeket a juttatásokat 20 százalékkal csökkentették – mondta.

A Függetlenség irodája a Szabadegyetem második emeletén, a 17-es szobában található, nyitva áll mindenki előtt, akinek panasza van munkavállalói joga megsértése terén. Az irodavezető Petar Ezgeta, hamarosan kialakul az ügyfélfogadás pontos menetrendje, az az iroda ajtajára lesz kifüggesztve.

Magyar ember Magyar Szót érdemel