2024. április 19., péntek

Nemzetközi szervezetek hangnemváltást szorgalmaznak

Az Európa Tanács (ET), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) hangnemváltást szorgalmaz Magyarországon a menekültekkel kapcsolatban – derül ki az ET által hétfőn kiadott közleményből. A nemzetközi szervezetek azt kérik, hogy Magyarország tartózkodjon az olyan politikáktól és gyakorlatoktól, amely az intoleranciát, a félelmet és az idegengyűlöletet táplálja a menekültekkel és migránsokkal szemben.

„A szervezetek közösen hallatják hangjukat, hogy felszólítsák a magyar vezetést, tegye magáévá az emberség igaz szellemét, és segítsen azoknak, akik akaratuk ellenére, a döntés lehetősége nélkül kényszerültek elhagyni otthonaikat, és most Európában keresnek menedéket” – áll a kommünikében.

Az ET, az UNHCR és az EBESZ ODIHR álláspontja az, hogy a kormány által a közelmúltban indított tájékoztatási kampány a háború és más konfliktusok elől menekülőket bűnözőnek, behatolónak, határsértőnek, terroristának állítja be vallási meggyőződésük és származásuk alapján.

A szóban forgó szervezetek hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy a magyar kormány ismerje el: a menekültek traumák, tragédiák és veszteségek átélése után érkeznek Európába, hogy reményre és az újrakezdés lehetőségére leljenek a háború és a konfliktusok megpróbáltatásai után.