2024. május 11., szombat

Az önteltség ára

Nem kis meglepetésre az alkotmánybíróság viszonylag gyorsan állást foglalt azzal a kormányrendelettel kapcsolatban, amely a leginkább rászoruló családoknak bizonyos mennyiségű távfűtési hőenergiát, villanyáramot és gázt biztosított – ingyen! A grémium ugyan nem kérdőjelezte meg a kormány nagylelkűségének jogosságát, csupán a rendelet meghozatalának módját kifogásolja. Ezzel lényegében kialakult a tipikus állapot, miszerint a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt.

Emlékeztetőül tesszük szóvá, hogy az alkotmánybíróság huzamosabb ideig „ült” a kormány által a nyugdíjasok egy részétől – elkövetve a jogi erőszakot – egyetlen tollvonással elvett jogos járandóság bizonyos hányadával kapcsolatos beadványon. Nemrégen megállapította, hogy Vučićék húzása maradéktalanul alkotmányos. Az indoklásban azonban az a visszatetsző, hogy a legmagasabb rangú jogi intézmény túl sok időt és szót pocsékolt azzal, hogy hangsúlyozta, a nyugdíjasok nagyobb részét nem érintette ez a törvény. A magyarázkódással tulajdonképpen a saját hitelét rontotta, mert abból csaknem félreérthetetlenül kiviláglott, igyekezett, hogy döntése „Istennek (ez esetben a kormánynak) tetsző” legyen.

Csupán árnyalataiban különbözik a fentiektől a mostani határozata is. Igazat adott a minisztertanácsnak, hogy az adófizetők pénzéből havonta csak (szavazatgyűjtő) áramra hozzávetőleg 70 millió dinárt utalt át a költségvetésből a szerbiai villanygazdaságnak. Ezt a refundálást akár bujtatott támogatásnak is nevezhetjük, hiszen sajnálatos tény, hogy az egyébként fizetésekben, reprezentációs kiadásokban és egyebekben is dúskáló közvállalat évek óta nem képes kikecmeregni a hatalmas veszteségek csapdájából. Mivel a Nemzetközi Valutaalap nem egy alkalommal kifogásolta, hogy a büdzsé egy részét a villanygazdaságnak, vasútnak, Srbijagasnak... nevezett feneketlen zsákba ömleszti, és megfenyegette, hogy ha ezt nem fejezi be, akkor hitelre sem számíthat. Ezért az illetékesek igyekeznek megtalálni a kiskapukat.

Az alkotmánybíróság döntésének azonban lehet egy másik vetülete is. Az ugyanis nem kétséges, hogy az uralkodó párt alakította kormány ezzel a nagylelkű gesztusával újabb szimpatizánsokat toboroz(hat), viszont főleg a téli, vagyis a fűtési idényben eurómilliókat vonhat el az érintett közvállalatoktól. Nem lenne ugyanis meglepetés, ha egy napon Vučićék kénytelenek lennének bevallani, hogy ezzel az intézkedésükkel komoly kárt okoznak az ország költségvetésének, tehát jó volna valami módon megszabadulni tőle. Erre legjobb lehetőség éppen ez az alkotmánybírósági döntés, hiszen a nép előtt okkal lebegtethetnék a papírt, miszerint ők segíteni akartak, de az ország alapokmánya nem engedi.

Az teljesen más lapra tartozik, hogy az alkotmánybíróság pártatlansága és politikamentessége olykor megkérdőjelezhető. Erre legjobb példa a nyugdíjakkal kapcsolatos hercehurca.

Ha mind a kettőt szem előtt tartjuk, illetve egy kicsit figyelmesebben elemezzük, viszonylag könnyen megállapíthatjuk, hogy valahol a háttérben a kormánynak, és elsősorban elnökének bizonyos fokú önteltségét fedezhetjük fel. Hiszen számukra/számára az emberektől elvenni vagy éppen adni egyetlen tollvonás kérdése.