Merre tartunk?

(Gondolatok és érzések a 63. Kanizsai Írótábor kapcsán, közvetlenül a hazaérkezésem után)

Szögi Csaba

2015. szeptember 8., 15:31

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

B. Tanár Úrnak szeretettel

Valahogy minden évben úgy alakul, „elbliccelem” a Hol tartasz? Hol tartunk? kérdésekre adandó válaszomat. Nem azért, mert nem szeretem a protokollt – valóban nem szeretem –, hanem rendszerint épp valami „halaszthatatlan” dolgom akad, például már indulnék be a terembe, csak végigszívom a cigit, erre befut egy ezer éve nem látott íróbarátom, és buzgón nekikezdünk a világmegváltásnak, megfeledkezve minden egyébről; aztán válaszolok én ezekre a kérdésekre is – csak máskor, máshol. Most például a tévében, mert M. Gy. riporter ügyesen sarokba szorított. Vagy éppen ebben a cikkben...

Emellett – és a két dolog összefügg – arról is szívesen szólok bármikor, miért szeretem annyira a Kanizsai Írótábort. Mert szeretem. Nagyon. Szeretem a várost, a csendjét, a Tisza-partját. Szeretem a reggeliket a hotelben vagy a panzióban – a többi étkezésről meg nem is kezdek el beszélni, mert egyből átmegyünk gasztróba, és ott is maradunk –, szeretem, hogy sört választhatok az Art Café pultjánál a varázspillantású szervező asszonynak – legalább két ilyen is van, ezúttal a világosabb hajúra gondolok –, és fel is nyithatom neki, szeretem, hogy számos a fiatal résztvevő, az idősebbje meg gyakran rájuk ver „fiatalkodásban”... És elsősorban pedig természetesen azt szeretem, amikor valakivel hatalmasat beszélgettem, és csak akkor indulok el befelé, amikor nagyon nagy szükségem van ott valamire – input vagy output –, aztán alig két lépés után belebotlok egy másik valakibe, akivel elkezdjük ugyanazt csinálni, és már el is felejtettem az akármilyen szükségletemet, és így tovább. És hogy ez nem eseti jelenség, hanem minden alkalommal az elejétől végéig így folyik! Az Írótábor nekem a találkozásokról szól. Mert csakugyan akadnak itt tartalmas beszélgetések a hivatalos programban is: idén is megismerkedhettünk négy vajdasági kiadó hat-hét kötetével, tárlatmegnyitón is jártunk, élvezhettük a beszélgetést az idei díszvendéggel..., de nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a lényeg, a varázslat valamikor a programpontok között történik meg (vagy akár alatt, ha netán kint ragadunk a teraszon – lásd fentebb).

No és számomra az idei év felfedezése: a Rendhagyó irodalomórák! Hát én azóta is ököllel ütöm a fejemet, hogyan lehettem annyira buta, hogy eddig nem vállaltam részvételt. A helyi szakközépbe látogattunk el T. Kiss haverommal, hároméves szak, elsősök, csupa nyurga fiú – és az első pillanattól lekötöttük a figyelmüket. Nyers gonzóság volt ez amúgy a részemről, néhány kurta órácska alvás és némi reggeli „orvosság” után, ébredéskor még se a szememet, se a nyelvemet nem tudtam használni. De aztán felhívtam a figyelmüket a Félelem és reszketés Las Vegasban c. remekre, hogy képben legyenek, kiosztottam egy narancsot, felolvastam egy pszichedélikus egyslukkosomat, aztán már gördült is minden. Csupán kevésnek éreztem. Szívesen eltöltöttem volna ott a teljes délelőttöt. (Soha többé nem hagyom ki! És nagyon köszönöm a lehetőséget ezúton is!)

...hol tartok? A helyszínen mindenki láthatja rajtam, az adott pillanatban hol tartok – egy Világot tartok a tenyeremen, mosolyogva tanulmányozom a viselkedését, közben néha oly könnyű, együtt emelkedünk a magas Ég felé –, egyébként meg köszönöm, remekül vagyok, magam mögött tudva végre a szerkesztői munkát, a terepen erősödök a friss levegőtől, négy év után végre ismét karvalytempóban dolgozom egy regényen..., de erről ennyit, állapítsa meg inkább más, hol tartok én. A többes számban feltett kérdés már sokkal izgalmasabb téma számomra, csak ahhoz meg itt a keretem nem elégséges – pláne hogy globálisan, a Kárpát-medence szintjén és a Vajdaságban alkotó vagy a régióhoz kötődő szerzők alapján is végiggondoltam a választ. De a lényeg, mindhárom esetben – ahogy azt folyton hangoztatom – teljesen optimista vagyok. Nem kellene sírnunk, amikor én például olyan problémával küzdök, hogy tizenöt év után végre elkezdtem újraolvasni, klasszikusokat, aztán – például recenziós felkérésre – időről időre „megzavarnak” ebben a kedvtelésemben – mégpedig jobbnál jobb kortárs (nagyon sokszor vajdasági) munkákkal! A vészharangok kongása közepette több könyv hagyja el a nyomdát, mint valaha, és persze szelektálni is jobban kell tudni, de attól még az értékes műveken belül is simán fennáll a bőségnek zavara.

A „hol tartunk?”-nál talán még fontosabb kérdés a „merre tartunk?”, a következő pillanat pedig mindig maga a Csoda. Ahogyan a következő Írótábor is. Én máris várom.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége