2024. április 16., kedd

Elindult a Tisza-túra

Adáról vasárnap tucatnyi lovas vágott neki a legalább háromszáz kilométer hosszúságú túrának
A tavalyi lovastúra (Foto Dobai)

A tavalyi lovastúra (Foto Dobai)

Az adai „Nyergelj, fordulj!” Lovas-, Rekreációs és Hagyományőrző Egyesület vasárnaptól hatodik alkalommal szervezte meg a vajdasági lovastúrát, amely az idén egyben Tisza-túra is. Hiszen a lovasok Adáról indulva Titelen, Törökbecsén és Martonoson keresztülhaladva belovagolják a Tisza vajdasági szakaszát, a bácskai és a bánáti oldalát. A vasárnap elrajtolt lovastúrán 12 lovas vesz részt, nők és férfiak tizenöttől hatvanhárom éves korig, akik nyolc nap alatt legalább háromszáz kilométeres távot lovagolnak végig Gyarmat István túravezető irányításával. Az egyesület elnöke és a túra egyik résztvevője, Illés Ferenc elmondta, hogy ezzel is bizonyítani szeretnék, hogy az elmúlt másfél évben kidolgozott lovastúra-útvonalak belovagolhatók és teljesíthetők.

– A negyedik lovastúra után kaptunk egy felkérést Gyarmat Istvánnal a szabadkai Háló Alapítványtól, hogy vegyünk részt a Határtalan lovaglás a Duna–Tisza közén elnevezésű nemzetközi projektumban. Másfél évig dolgoztunk azon, hogy kiépítsünk öt túraútvonalat Vajdaságban a magyarországiakkal együttműködve – magyarázta Illés Ferenc. – Tavaly nyáron záródott ez a projektum, amelynek a záróműsorára elvittük a tavalyi lovastúránk felvételét, ami mindenkinek nagyon tetszett. Ezután Gyarmat Istvánnal eldöntöttük, hogy ez ne csak egy légből kapott projektum legyen, hanem a túraútvonalak közül a gyakorlatban is teljesítsük az egyik legnehezebbet, a Tisza-túrát. Erre tavaly óta készülünk, annyi előnyünk van, hogy néhány helyszínt a projektum keretében már felkerestünk. Kicsit módosítottuk az útvonalat, ezért az idén nyolc napra bővítettük a túrát. A túra azért is nehéz, mert javarészt aszfaltúton haladunk, illetve a második állomás, Titel nagyon messze van, ezért ezt a túraszakaszt két nap helyett három alatt teljesítjük, és beiktatjuk az állomások közé Zsablyát is. Az eredeti terv szerint Bácskában valósítottuk volna meg a túrát, de végül úgy döntöttünk, hogy Tiszatarróson áthaladva a Tisza bánáti oldalán lovagolunk végig – közölte Illés Ferenc, aki hozzátette, hogy a Dobai Fotóstúdió fényképeket és filmet készít a túráról, amely az adai Tóbiás, Koós és Tápai család, valamint a Háló Alapítvány anyagi támogatásával valósul meg.

A lovastúra résztvevői vasárnap Adáról indultak, majd este Bácsföldváron, a Gucunski-szálláson éjszakáztak. A hétfői táv megtétele után Zsablyán szálltak meg, majd ma Titelen, a folyóparti strandon táboroznak le éjszakára. Szerdán a titeli hegyen felmennek a zsablyai hídig, ahol átkelnek Bánátba, az éjszakát Tiszatarróson, a földműves-szövetkezetben töltik. Csütörtökön Törökbecsére lovagolnak, ahol a Kiss családnál szállnak meg, majd pénteken Padéig folytatják az utat, ahol a Sövényházi-tanyán pihennek. Szombaton a törökkanizsai hídon át Martonosra mennek, ahol Huzsvár-szálláson éjszakáznak. Végezetül a túra utolsó napján, vasárnap visszatérnek Adára. A lovastúra résztvevői: Illés Ferenc, Gyarmat István, ifj. Gyarmat István, Barát Valentina, Vikor Lajos, Bátori Csillag (Ada), Kubik Patrik (Topolya), Pátyerkó Adrianna (Mohol), Cékus Lenke (Kishegyes), Szerda Réka (Óbecse), Kiss Ibolya (Törökbecse), Lajkó Flórián (Kavilló).

Gyarmat István túravezető, aki egyben az egyesület alelnöke is, elmondta: a résztvevők többsége gyakorlott lovas, akik már indultak a korábbi lovastúrákon is. A lovasok egyik fele saját lován fog lovagolni, a másik fele pedig Gyarmat Istvántól bérelt lovakon. A túravezető megjegyezte, hogy a túra során főleg aszfaltúton lovagolnak, amelytől nem nagyon távolodnak majd el. A lovasokkal szemben követelmény, hogy szőrén is megüljék a lovat, hogy hátsérülés esetén nyereg nélkül is továbblovagolhassanak. Hiszen a túrára vezetéklovat nem visznek magukkal, de egy autó lószállító utánfutóval kíséri őket, amin szállítják a lovasok holmiját, valamint sérülés esetén elszállíthatják a lovat vagy a lovast.