ÉRKEZIK AZ IMF-KÜLDÖTTSÉG

Tárgyalások nyugdíj- és bérnövelésről

(Beta)

2015. augusztus 14., 15:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

– Az augusztus 20-án Belgrádba érkező Nemzetközi Valutaalap küldöttségével folyatatandó tárgyalásokon mindenképp szóba hozzuk a nyugdíjak és a közszféra dolgozóinak bérnövelésére vonatkozó követeléseinket, de csak abban a mértékben, amely nem ingatná meg Szerbia közterheit és költségvetési mutatóit – jelentette be tegnap Aleksandar Vučić kormányfő a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren tett látogatása során. Hozzátette, reméli, hogy javaslata nem ütközik akadályba, mert személyesen ő az első, aki nem bőkezű.

Mint kifejtette, az közszféra foglalkoztatottjainak bére és a nyugdíjak növelése terén elsősorban az államháztartás pénzügyei a legfontosabbak, és az osztogatások során nem lehet bőkezűen bánni, magas juttatásokban gondolkodni.

Aleksandar Vučić egy korábbi kijelentésében úgy fogalmazott, hogy megteremtődtek a feltételek arra, hogy növelhetők legyenek a bérek mintegy 360 000 személy, a tanügy, a katonaság és a rendőrség, valamint népjóléti intézetek foglalkoztatottjai számára, akárcsak a nyugdíjasok esetében is.

Mint ismeretes, a Nemzetközi Valutaalappal kötött korábbi megállapodások értelmében 2014 novemberétől mintegy 10 százalékkal csökkentették a közszféra alkalmazottainak bérét és a nyugdíjakat, amelyeket a tervek szerint 2017 végéig kellene a korábbi szintre visszaállítani.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége