2024. május 6., hétfő

Továbbra sincs segítség menekültügyben

Magyarkanizsán tovább nő az elégedetlenség, a polgármester összefogásra buzdította a lakosokat
A Magyarkanizsára érkező menekülteket ezentúl sátrakban helyezik el

A Magyarkanizsára érkező menekülteket ezentúl sátrakban helyezik el

Keddről szerdára virradó éjjel kitelepítették Magyarkanizsa központjából a parkokban megszállt migránsokat, a napokban pedig a rendőrség rabszállítója a községet járja, hogy a menekültek összetereljék a közterekről és a magyarkanizsai vásártérre szállítsa, ahol sátrak, élelem, ivóvíz, tisztálkodási lehetőség, áram és Wifi-szolgáltatás várja őket. A migránsok számára kialakított ideiglenes pihenőhelyet a magyarkanizsai önkormányzat köztársasági támogatás híján a helyi intézmények, szervezetek és magánszemélyek segítségével alakította ki, többek között emiatt is tartottak sajtóértekezletet szerdán délben, ahol dr. Bimbó Mihály polgármester és helyettese, valamint a községi tanácstagok mindannyian jelen voltak. A polgármester beszédében Aleksandar Vulin miniszter azon kijelentéseire is élesen reagált, amelyet a július 31-ei és a héten tartott sajtótájékoztatón mondott. – Az elmúlt hónapokban megfeszített munkával, a költségvetési tartalékaink megmozgatásával dolgoztunk a menekültkérdés megoldásán. Az elmúlt negyven nap alatt hétszer ültünk le a tartományi és köztársasági kormány képviselőivel tárgyalni. Aleksandar Vulin miniszter és munkatársai július 31-én jelen voltak a rendőrség udvarában felállított konténerek átadásánál, és az ezt követő megbeszélésen, ahol az önkormányzat által felkínált három helyszín közül a vásárteret találták alkalmasnak, hogy ott pihenőhelyet alakítsanak ki városunkban, ezzel tehermentesítve a köztereket. Felszólítottak bennünket, hogy kezdjük meg a felkészülést, mert három nap múlva meg fognak érkezni a szabadtéri sátrak, mosdók, szanitáris konténerek és 3 millió dinár a munkálatok elvégzésére. Azóta eltelt 12 nap és eddig semmilyen támogatás nem érkezett – jelentette ki dr. Bimbó Mihály, Magyarkanizsa polgármestere, ezzel is megerősítve a hétfői sajtóértekezlet keretében feltett kérdés létjogosultságát, amikor az újságírók megkérdezték a miniszter urat mi a helyzet a több mint egy héttel korábban tett ígéretével, mire a miniszter visszakérdezett, ki tett ilyen kijelentést, majd felkészületlenséggel vádolta az újságírókat, mondván ők már átutaltak egy bizonyos összeget a menekültügyi helyzetre.

Az önkormányzat képviselői azonban cáfolták, hogy pénzösszeg érkezett volna a községnek. Bimbó Mihály további beszédében felszólította a polgárokat, legyenek készenlétben, és ha kell, az önkormányzat mellé állva együttesen tegyenek lépéseket a jövőben.

A Vöröskereszt helyi szervezete naponta kétszer élelmet és ivóvizet oszt a helyszínen

A Vöröskereszt helyi szervezete naponta kétszer élelmet és ivóvizet oszt a helyszínen

– Rá kellett döbbennünk, hogy egyedül maradtunk. Az ígéreteken kívül jóformán semmit sem kaptunk, az eddig elvégzett munkálatokat, ami a tisztaságot és a rendfenntartást illeti, mindent a saját eszközeinkből, a költségvetésünk kárára finanszíroztunk. Hangsúlyoznom kell, hogy az önkormányzatnak ez nem hatásköre, semmilyen pénzeszköze, munkaereje nincs ilyesmire, ez teljes egészében a köztársaság felelőssége, de ők a fülük botját sem mozdítják. Naponta Belgrádból és Szabadkáról is több autóbusznyi menekült érkezik városunkba, meggyalázzák temetőinket, kápolnáinkat, tönkreteszik közterületeinket, gyümölcsöseinket. Mi eddig toleránsak voltunk, de ahogy a polgárainknak, úgy nekünk is elfogyott a türelmünk. Igaza van minden magyarkanizsai, martonosi és horgosi lakosnak, aki félelemmel lép ki az utcára, igaza van, amikor aggódik gyermekének jövője miatt, mert retteg a tanévkezdéstől, és igaza van mindenkinek, akinek fáj az, amivé köztereink, parkjaink váltak. Most már nyilvánvaló, hogy Szerbia nem védi meg az Észak-Bácskában élő adófizető választópolgárait, és úgy fest, a tömbmagyarság és az itt élő más nemzetiségűek sorsa sem érdekli az illetékeseket. Pásztor Bálint parlamenti képviselőnket is rasszistának nevezték, amikor szót mert emelni az itt élő polgárok érdekében. Ez így nem mehet tovább. A magyarkanizsai önkormányzat nevében arra kérem a polgárokat, hogy álljanak készen, ha arra kérjük őket, hogy az önkormányzat mellé állva, velünk együtt fejezzék ki elégedetlenségüket. Attól tartok ugyanis, hogy a saját kezünkbe kell vennünk ennek az áldatlan állapotnak a megoldását. Mondjuk ki nyíltan, elég volt a teljesítetlen ígéretekből! – jelentette ki a polgármester.

Eközben a buszállomás mögötti parkban a munkások már megkezdték a munkálatokat, a terek fertőtlenítését, a menekültek után a kiritkult gyepet pedig újra kell telepíteniük. A vásártérre azonban napközben is folyamatosan érkeztek a menekültek. Lackó Róbert, az önkormányzat menekültügyi felelőse elmondta, itt már jelenleg is jobb feltételeket kínálnak a migránsoknak, mint a város központjában.

– Ezzel a sátormennyiséggel jelenleg itt 400–500 embert tudunk befogadni, folynak a munkálatok, és a napokban megduplázódik a befogadó mennyiség. Itt sokkal jobb feltételeket nyújtunk, mint amit a köztereinken kaptak, ezáltal az a célunk, hogy egységes helyen, felügyelet alatt legyenek, ahol el is tudjuk látni őket élelmiszerrel, ivóvízzel, taxi-szolgálattal, Wifi-elérhetőséggel. A tábort a menekültügyi főbiztos (UNHCR) emberei működtetik, ők gondoskodnak az egészségügyi ellátásról, fordítókat biztosítanak, s ha minden igaz, ez az ő költségük. Belül nem tartózkodhatnak magánszemélyek, csak az illetékes szervek képviselői.

Lackó Róbert azt is elmondta, hogy valóban igaz, hogy a rendőrök sem jöhetnek be a táborba, de hozzátette, az ügyben már intézkednek, hogy felsőbb utasításra ez változzon. A menekültügyi megbízott hozzátette, ezentúl a migránsokat szállító buszjáratokat is egyenesen ide terelik, bár megakadályozni nem tudják, hogy a migránsok ott is maradjanak, szabad kijárásuk van a pihenőhelyről, de igyekeznek minden feltételt megteremteni, hogy ne legyen okuk a városba menni.