2021. október 24., vasárnap
SZÓRVÁNYLÉTBEN (19.)

Mokrin

Ahol nem igazán csendül fel a magyar szó

Mokrin, vagy magyar nevén Homokrév egy takaros, a maga nemében hangulatos település az Aranka partján. Igaz, amikor az ember Csóka felől közelíti meg, ösztönösen elszomorodik a falu szélén lévő elnéptelenedett, romos házak láttán, kicsit beljebb érve viszont egy rendezett, az itt élők szorgos kezének nyomát viselő falu hatását kelti.

Homokrév Árpád-kori település. Nevét 1256-ban Humkreu néven említették először az oklevelek. Eredeti neve Homokrév volt. Nevét a Harangod (ma Aranka) homokkal borított két partja közt közlekedő révről nyerte. A mai Mokrin a régi Szentelt helység helyén épült fel.

A település egykor a Csanád nemzetség birtoka volt. A nemzetség tagjainak osztozkodásakor 1256. december 17-én a falu Waffa fiainak jutott, kiknek utódai a birtokot valószínűleg elcserélték a Kelemenösfi Telegdyekkel, mert az 1360. évben történt osztozkodáskor Telegdy Lőrincz fiainak, Jánosnak és Tamásnak jutott, de 1495-ben Telegdy András a saját részét Bodófalvi Ferencz deáknak zálogosította el, míg egy másik rész Csáki Gáboré lett.

Túri Viktória, a számára rengeteget jelentő, édesapjáról készült Hét Napos írással (Fotó: Horváth Zsolt)
Túri Viktória, a számára rengeteget jelentő, édesapjáról készült Hét Napos írással (Fotó: Horváth Zsolt)

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt két véres ütközet zajlott itt. 1849. április 22-én Derra honvédőrnagy, másnap április 23-án pedig Perczel Mór honvédtábornok aratott fényes győzelmet a Supan vezérlete alatt álló 15 000 szerb felkelőn. 1899-ben visszakapta régi Homokrév nevét, de 1911-ben újra Mokrin lett. Egyfajta érdekességként mindenképpen meg kell említeni, hogy annak idején a legendás Orient Expressz is áthaladt a településen, az I. világégés ideje alatt pedig egy francia katonai egység is itt tartózkodott, amely egy rádió távírász állomást is felszerelt, így Párizsból és a világ fővárosaiból Mokrinba érkeztek be a hírek, ahonnan a Mokrini Rádió aláírással továbbították Belgrádba, Újvidékre és Zágrábba. Lényegében ez volt az egyike az első rádióállomásoknak a Balkán-félszigeten.

A lakosság száma a 2011-es népszámlálás alapján 5270-et tesz ki. A falut többségében szerbek lakják, őket követik a romák. Mokrinban az interneten fellelhető 2002-es népszámlálási adat szerint 290 magyar él, de Zsivko Mihály, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi elnöke, és a település római katolikus egyházközösségének elnöke szerint 2011-ben már csupán 167-en vallották magukat magyarnak, s ez a szám az elhalálozások és az elköltözések miatt valószínűleg tovább csökkent.

A két nemzet egyébként békésen él egymás mellett, s nincsenek etnikai egymásnak feszülések. Ami az összlakosság körében itt is gondot jelent, az a munkanélküliség. Zsivko Mihály négy évvel ezelőtt vált munkanélkülivé. Kezdetben mezőőrként dolgozott egy belgrádi magánvállalatnak, jelenleg pedig külföldön igyekszik megkeresni a napi betevő kenyerét, de elmondta azt is, hogy az itt élő fiatalok közül is, akik csak tehetik, külföldre vándorolnak.

Mokrin főutcája (Fotó: Horváth Zsolt)
Mokrin főutcája (Fotó: Horváth Zsolt)

– Nehéz, hogy az itt élő magyarok sem igazán tudnak már magyarul. Az én fiaim is nehezen beszélik a nyelvet, az unokáim pedig egyáltalán nem tudnak magyarul. Megértik, hogy mit mondanak nekik, de nagyon keveset. Egyedül az idősebbek tudják még beszélni a magyar nyelvet. Rossz a helyzet. Mindenki meg szeretné szerezni a kettős állampolgárságot.

A faluban sem magyar nyelvű oktatás sem magyar iskoláskor előtti intézmény nincs, s a római katolikus templomban is csak havonta egyszer van szentmise, amelyet Koncz Tibor atya, nagykikindai plébános celebrál. Vasárnaponként délután háromtól négyig is nyitva szokott lenni a templom, amikor is a falubeli asszonyok járnak össze énekelni. A hitközösség tanácsában hárman vannak. Zsivko úr, mint az elnök, Miklós Ferenc titkár, és Sári István, a pénztáros, s még két személy tartalékosként.

– Működni nem nagyon működünk, mert mindenki nézi a saját munkáját. Van, aki földműves, s az nem is szokott jönni a gyűlésekre, s úgy hallom, hogy a titkárunk is ki akar menni németbe – jegyezte meg Zsivko.

A magyar nyelv ápolásával egyedül Szirák Katalin foglalkozik szombatonként két óra hosszat, s Zsivko szerint 12–13 gyermek jár hozzá rendszeresen. Katalin ottjártunkkor éppen kórházi terápián tartózkodott így nem tudtunk vele találkozni és beszélni. A faluban Zsivko úr szerint 40–50 magyar fiatal él.

A falu római katolikus temploma (Fotó: Horváth Zsolt)
A falu római katolikus temploma (Fotó: Horváth Zsolt)

A környező városokkal, településekkel való kapcsolatot illetőleg, beszélgetőtársunk elmondta, hogy négyen-öten személygépkocsival át szoktak ruccanni Nagykikindára, illetve Kisoroszra: a vajdasági magyar párt ottani összejöveteleire, illetve ünnepségeire, karácsonykor pedig e településekről is szoktak ajándékokat hozni a Homokréven élő magyar gyermekeknek.

A 23 éves Túri Viktória szüleivel együtt 2003-ban Feketetóról költözött be az észak-bánáti faluban. Nagykikindán befejezte a közlekedés technikusi középiskolát, s miután édesapja négy évvel ezelőtt meghalt, nyugdíjas édesanyjával él együtt. Mielőtt elkezdtünk volna beszélgetni, Viktória elnézés kért, hogy ha nehezen beszél magyarul, mert mint ahogyan elmondta, édesapja halála óta nem igazán beszélt ezen a nyelven. Vele ugyanis kizárólag magyarul beszélt, édesanyjával viszont többnyire szerb nyelven. Viktória jelenleg munkát keres. Szakmájában nem akarják alkalmazni, mindig azzal utasították el, hogy nincs meg a kellő tapasztalata. Jelen pillanatban abban reménykedik, hogy a zentai kábelkorbács gyárban sikerül munkát szereznie.

– Ebben a faluban nincs semmilyen munkalehetőség – válaszolt a kérdésünkre mosolyogva, s elmondta, hogy tavaly egy butikban dolgozott, de nem volt bejelentve s ezért mindig ügyelt arra, hogy ne lássák meg az utcáról. No meg a fizetés is nagyon alacsony volt.

A faluban egyébként működik egy tejfeldolgozó üzem, ott is dolgozott, de ez a munka sem „jött be” neki. Viktória szerint a faluban élők egyharmadának, de talán a felének sincs munkája.

– Az emberek úgy találják fel magukat, ahogyan csak tudják. Elmennek napszámba, de nincs sok munkalehetőség. Viktória mák- és babszedésre szokott járni, de elmondása szerint vannak homokréviek, akik Törökkanizsára is elutaznak paprikát termeszteni.

Viktória elmesélte azt is, hogy azok a fiatalok, akik a középiskolai tanulmányaik után nem szándékoznak továbbtanulni, többségében a faluban maradnak, azok viszont, akik továbbtanulnak, nem jönnek vissza a faluba.

A helyi közösség épületének és a falumúzeumnak az udvara  (Fotó: Horváth Zsolt)
A helyi közösség épületének és a falumúzeumnak az udvara (Fotó: Horváth Zsolt)

– Szép itt lenni, s én szeretem Mokrint, csak az a legnagyobb baj, hogy nincs munka, s nincsenek olyan egyesületek, ahova a fiatalok is betagosodhatnának.

– Amikor még diszkóba jártam, előtte vagy a játszótéren gyülekeztünk, vagy pedig itt, nálam, s este 11 óra tájékán innen mentünk ki az életbe. Szeretem ezt a falut. Kétszer is dolgoztam Belgrádban, s mindkét alkalommal hazajöttem. Nem tudok elválni a falutól. Szeretem a nagyvárosokat, de a falu az falu. Itt adott az a csend és békesség, ami számomra szükséges – mesélte Viktória.

Mokrin vagy Homokrév minden évben három nagy, s nemcsak Szerbiában, hanem a környező országokban is mind népszerűbb rendezvény házigazdája. A takaros észak-bánáti faluban minden esztendő februárjában rendezik meg a Falusi gúnárok olimpiáját, húsvétkor a tojástörő világbajnokságot, amely 25 éves hagyományra tekint vissza. Június végén a falu neves szülöttje, Miroslav Antić (1932–1986) költő, újságíró, filmrendező és festő emléke előtt tisztelegnek a falubeliek.

– Mokrin főutcája ilyenkor tele van emberekkel – ecsetelte Viktória.

Hódegyháza és Mokrin között terül el a Túzoklegelő Különleges Természeti Rezervátum.

A természetvédelmi területen síksági sztyeppés, sós és mocsaras ökoszisztémák váltogatják egymást, egyedüli hely Közép-Európában, ahol ez az impozáns, fokozottan veszélyeztetett madárfaj megtalálható, ugyanakkor itt számos úgyszintén védett növény és állatfaj is fellelhető.

A túzok megfigyelő központ a rezervátum területén (Fotó: Gergely József)
A túzok megfigyelő központ a rezervátum területén (Fotó: Gergely József)

A túzok mindig is népszerű volt a vadászok körében, ezért mára már igen megfogyatkozott a száma. A túzok rendkívül fél az embertől, ezért a környékbeli falvak lakói közül sokan nem is láttak még egy példányt sem e gyönyörű madárból. Ahogyan munkatársunk, Gergely József ornitológus elmondta, a rezervátumban mindössze egy öreg kakas maradt, ez szokott tavasszal dürrögni és az öt-hat tojót megtermékenyíteni. A fiatal kakasokkal együtt is már csak 10-12 túzok él a rezervátumban.

A rezervátum területén 2012-ben adták át az Ökotanya megfigyelőközpontot, amely a magyarkanizsai Tóth Vilmos tervei alapján készült el. Amennyiben ellátogatunk ebbe a csendes észak-bánáti faluba, mindenképpen tekintsük meg a helyi közösség épületében berendezett falumúzeumot. A helyi közösség négy irodahelyiségében elhelyezett tárlaton a falu múltja tárul elénk. Az állandó kiállítás kialakításakor hangsúlyt fektettek a Mokrinban született neves emberek bemutatására. Dragoljub Bradljica, a múzeum zentai, nemesi származású ősökkel rendelkező szellemi atyja, a tárlat kialakítója nem árulta el konkrétan, hogy mennyi kiállítási tárgy is van, csupán annyit mondott, hogy ha 100 szoba is a rendelkezésére állna, akkor sem tudna mindent kiállítani. A faluban található még a Đeram etno-ház, amely úgyszintén a régmúlt idők szellemiségét idézi fel. Az etno-tanyán művelődési programokat, képzőművészeti koncerteket és hagyományőrző rendezvényeket rendeznek.