Kedd, hétkezdő piacnap Zomborban. A város főterének sarkában zsákokba csomagolt szemét áll halmokban. A zsákok mellett szétszórva is szemétkupacok. Nem a kóbor ebek húzták szét, ez látszik. Nem is a piacra járók dobálták el, mert azok ilyet nem tesznek. Nem is számít utcai szemétnek, mert amíg fényképezem, kétszer is elhalad mellettem a köztisztasági vállalat gyalogos brigádja a talicskájával, söprűivel és lapátjaival, de ügyet se vet a kupacra. Nem az ő dolguk az eltakarítása, hanem munkatársaiké, akik majd szemétgyűjtő járművel érkeznek.
(Fotó: Fekete J. József)
A csúfos szeméthalmaz mellől harminclépésnyire nyílik a sokak számára szemet gyönyörködtető sétálóutca, s ilyenkor, nyáron sok errefelé a turista, meg a külföldről hazalátogató rokon, akik a kánikulában a kora reggeli órákban járják a városközpontot, mennek a piacra, mert annak nem csökkent a vonzereje. A viszonteladók mellett ugyanis megmaradtak az őstermelők, akik fonott vesszőkosarakból, faládákból kínálják a frissen szedett gyümölcsöt, zöldségfélét, paprikát, paradicsomot, a tejcsarnokban meg a finomabbnál finomabb tejtermékeket, a messze földön híres zombori túrót, és a nem igazán helyspecifikus kajmakot, aminek viszont nagy keletje van a külföldiek között, mondhatnám, viszik, mint a cukrot. Legutóbb egyik pesti barátom két kilót vitt haza belőle. Szerintem én ekkora mennyiséget életem során nem ettem meg belőle, bár meleg péklepénnyel igencsak kedvelem.
Szóval, ezek a látogatók, vásárlók is kénytelenek szembesülni az utcára dobott szeméttel.
Hogy nem a Városháza épületében lévő irodahelyiségekből kerül az utcára a szemét, onnét tudom, hogy három évtizedet ebben az épületben dolgoztam le, ahol a pártirodákból, szakszervezeti és médiaközpontokból az erre rendszeresített kukákba töltik a hulladékot. Sokkal inkább az a gyanúm, hogy az épület alagsorát és a szomszédos utcasort bérlő exkluzív butikok, kávézók, egyéb üzlethelyiségek szemete kerül az utcára. Ha így van, föl nem foghatom, a bérlőknek miért nehéz vagy drága megvásárolni egy szemeteskukát. Az is meglehet, hogy nincsen hol tárolniuk. Éltem én tömbházban, kertes házban egyaránt, mindig volt helye a szemetesnek. A városközpontban viszont soha nem laktam, így az ottani viszonyokat nem ismerem, emiatt nyomban felmentést is adok a kuka vásárlása-tartása alól. Az alól viszont nem, hogy az utcára kell szórni a szemetet. Léteznek szemeteszsákok, azokat tele lehet pakolni, és kukanapon, amikor elszállítják a szemetet, azt ki lehet tenni, például az ürítésre váró kukák mellé.
Az igazi bajom éppen ezzel van. Naponta megfordulok a városmagot körbefogó körutakon, és kukanapon olykor belefutok a szemetesek által előidézett dugóba. A két munkás kapkodja és üríti a kukákat az üzletházak elől, de van, ahol kartondobozba rámolják a hulladékot, és ezeken a helyeken általában akkora mennyiségű szemét van a dobozok körül, mint bennük. A köztisztaságiak meg kézzel kapkodják össze a hulladékot, sietnek, mert múlik az idő, meg a szemétszállító egy irányban leállította a forgalmat.
A Városháza előtt fölhalmozott szemetet is így kell, kézzel, darabról darabra fölkapkodniuk. És akkor itt hadd értetlenkedjem még egy parányit: ha a bérlő, legyen boltos, butikos, vendéglátós, bármi, nem vásárol kukát, mert drága, vagy nincsen hol tárolnia, vagy neki anélkül is jó, akkor miért alázza meg a köztisztaság-fenntartó alkalmazottjait azzal, hogy kézzel kelljen a mocskában turkálnia? A kukás ugyanúgy emberből van, mint a szemetelő, tisztelet és becsület járna neki azért, hogy munkaidejében szinte fejvesztett tempóban igyekszik megszabadítani a várost és polgárait a szemetüktől, mert azt ám termelünk bőven, ehelyett egyesek bárdolatlan magatartásukkal megalázzák őket, hiszen más szemetében turkálni nem különösebben felemelő érzés. Csupán egy kis odafigyelésre és empátiára lenne szükség.
