2024. május 8., szerda

Befejeződött Szerbia digitalizálása

A lakosság 97,8 százalékát sikerült lefedni digitális jellel, közölte Rasim Ljajić miniszter

A mai naptól Szerbia teljes mértékben digitalizálva van, a digitális jel a lakosság 97,8 százalékához eljut, jelentette be Rasim Ljajić miniszter, aki közölte, az analóg jel a történelembe távozik.

„Ahogy láthatják is, az analóg jel sugárzását lekapcsoltuk ma a Kopaonikon, de ugyanezt tesszük a Jastrebacon, a Besna kobilán, a Ceren és a Maljenen is” – nyilatkozta, hozzátéve, a folyamat immár tíz éve vette kezdetét, ugyanis akkor indult el az első kísérleti digitális jel.

Ez azt jelenti, hogy a mai naptól mindazok, akik szobai és tetőantennával tévéznek, átlagban 15 csatornát tudnak elérni, és ezt teljesen ingyen, ugyanis semmilyen más költségük nincs az érintetteknek, mint a set-top box beszerzése.

Az első becslések szerint a teljes folyamat mintegy 100 millió euróba került.