2024. április 19., péntek

Hazafias verseket szavaltak

A Vajdasági Nagycsaládosok Egyesülete, karöltve a Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Családlánc mozgalmával az idén is megrendezte a Délvidéki Sajó Sándor Hazafias Versmondó Versenyt.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett irodalmi megmérettetést szombaton, a Vöröskereszt adai szervezetének a székházában rendezték meg 21 versenyző részvételével. A résztvevőknek két verset kellett előadniuk: egyet a hazafias költemények szerzőjétől, s egy szabadon választott, úgyszintén hazafias alkotást. A tartományunk különböző községeiből, Magyarországról és Erdélyből érkező versenyzők teljesítményét Szűcs Ilona nyugalmazott tanárnő, Mrkšić Hugyik Ella tanárnő és dr. Molnár Csikós László egyetemi tanár értékelte, s a következő fellépőket díjazta: A legkisebbek közül a felsőhegyi Rekovics Regő szerezte meg az első helyet, második lett a csongrádi Bartók Gellért, harmadik pedig az óbecsei Altmann Róbert. Az ötéves Rekovics Gergő volt a mezőny s egyben a verseny legfiatalabb résztvevője is.

Az általános iskolák felsős osztályosai közül a csongrádi Szikora Emese bizonyult a legjobbnak, a második helyre a zsámboki Vasas Fanni, a harmadikra az adai Kiss Bence került, különdíjas lett a topolyai Katona Boglárka. A középiskolások kategóriájában az első a csókai Szabó Regina, a képzeletbeli dobogó második fokára Szabó Emőke (Székelyudvarhely), a harmadikra pedig Tóth Teodóra állhatott, dicséretben pedig a kevi Híres Klaudiát részesítette a zsűri. A felnőttek kategóriájában egyetlen egy résztvevő, a kevi Szász Dér Renáta indult, s ő is dicséretben részesült.

Az eredményhirdetésre ellátogatott Hajnal Jenő, az MNT elnöke és Jerasz Anikó, a nemzeti tanács Végrehajtó Bizottságának az elnöke is. Hajnal a versenyzőket köszöntve kiemelte, hogy a vetélkedő azt tükrözte, hogy miként élnek a fiatalokban az olyan, lassan már veszendőben lévő értékek, mint a hazaszeretet és a szülőföld tisztelete, s reményének adott hangot, hogy mivel a szívükben őrzik ennek a tájnak a szépségét, és az átélt élmények ide kötik őket, itt képzelik el a jövőjüket is.