2024. április 19., péntek

Nincsenek válaszok a Panda-ügyben

A peći Panda kávézó, illetve az ott meggyilkolt hat szerb nemzetiségű fiatal ügyében érdemben tizenhat év után sem történt előrelépés, a nyomozás során ez idáig nem sikerült azonosítani a két, arcmaszkot viselő elkövetőt. A belügyminisztériumnak azokat az állításokat sem sikerült alátámasztania, hogy a bűncselekmény összefüggésbe hozható a szerbiai biztonsági szolgálatokkal, közölte hétfői sajtótájékoztatóján Nebojša Stefanović belügyminiszter, hozzátéve: elképzelhető, hogy a biztonsági szolgálatok többet tudnak az ügyről, a belügyminisztérium azonban nem.

A hat, 15 és 24 év közötti szerb fiatalt 1998-ban lőtték agyon a peći Panda kávézóban. A fiatalok éppen kártyáztak, amikor a szórakozóhelyre berohant két, arcmaszkot viselő személy, és sortüzet adtak le. A gyanú azonnal az albán terroristákra terelődött, majd szó volt arról is, hogy külföldi titkosszolgálatok hozhatók összefüggésbe a bűncselekménnyel, de később olyan állítások láttak napvilágot, hogy a szerbiai Állambiztonság hajtotta végre a bűncselekményt, azzal a céllal, hogy indokot találjanak a peći albánok elűzésére. Ezt Duško Tomić szarajevói ügyvéd állítja.

– Információim a hágai törvényszéktől származnak, de ezeket az állításokat a szerbiai biztonsági szolgálatokhoz közel álló személyek, sőt, egy olyan személy is megerősítette, aki Rade Marković idejében az Állambiztonság magas rangú tisztségviselője volt. Ez a személy igencsak jól informált volt a koszovói és ezen belül is a peći történések tekintetében. Az összes tény és minden egyes értesülés alátámasztja, hogy az Állambiztonságnak, Rade Markovićnak és a Jugoszláv Speciális Egységnek köze volt a fiatalok meggyilkolásához – nyilatkozta évekkel ezelőtt Tomić.

Rade Marković, aki a Szerb Megújhodási Mozgalom négy tagjának meggyilkolása miatt jelenleg börtönbüntetését tölti, magánpert indított a szarajevói ügyvéd ellen. Ebben az ügyben mára tűztek ki tárgyalást.

A gyilkosság elkövetését követően a rendőrség több albán nemzetiségű személyt is elővezetett, eljárás azonban egyikük ellen sem indult. Aleksandar Vučić 2014 januárjában kormányfő-helyettesként megcáfolta, hogy a bűncselekmény összefüggésbe hozható a brit haderő Különleges Légi Szolgálatával vagy a brit külső hírszerzéssel, az MI6-tal. Sok a furcsa részlet a szóban forgó ügy kapcsán, ha az illetékes szerveknek bármilyen újabb értesüléseik lesznek, biztosan közölni fogják a közvéleménnyel, közölte akkor Vučić.