„Én is hajtottam a sikerért, úgy, mint mindenki, ki egyszer él. Volt, hogy nem volt ünnepem, és volt, ki ünnepelt velem, s néhány jó ütés ott volt a szívemen, s volt, ki szurkolt lelkemért, és nyújtotta kezét, és azóta se ért…” – énekelte jó néhány évtizeddel ezelőtt az LGT zenekar, kiválóan megragadva a siker lényegét, amely mit sem változott az elmúlt évek, évtizedek során, a hozzá való viszonyulás azonban vélhetően igen sokat módosult ez alatt az időszak alatt. A siker utáni vágyakozás ugyanis mind nagyobb jelentőségű az életünkben. Valamennyien szeretnénk sikeresek lenni, gyorsan és könnyen elérni a céljainkat, hogy azután újabbakat tűzhessünk ki magunk elé a siker és sikeresség felé vezető úton. De vajon mi a siker? Létezhet-e olyan általános meghatározása, amely örök érvényű és mindenkire igaz? Aligha. Hiszen bár alapvetően ugyanazokból a társadalmi normákból indulunk ki, mégis mindenki mást tart sikernek. Mondhatni, a siker viszonylagos. A különféle felmérések szerint azokra az emberekre mondjuk, hogy sikeresek, akik az élet minden területén kiválóan tudnak boldogulni, vagyis van munkájuk, van pénzük, van családjuk, vannak barátaik, megtalálták a helyüket a világban, és elégedettek is azzal, aminek köszönhetően kiegyensúlyozottak, jóban vannak önmagukkal és a világgal, jól érzik magukat a saját bőrükben.
A szakemberek szerint a siker legfőbb összetevői a belső elvárásainknak való megfelelés és a pozitív visszajelzés a külvilág részéről, azaz akkor érezzük magunkat igazán sikeresnek, ha meg tudunk felelni a saját sikerről és sikerességről alkotott elképzeléseinknek, és ezt mások is észreveszik és elismerik. Ideális állapot, mondhatnánk kissé gúnyosan, hiszen mint tudjuk, ezek sajnos nem mindig járnak együtt, éppen ezért olykor hajlamosak vagyunk hamis képet festeni magunkról, és az egyik tényező hiányát a másik tényező túlzott hangsúlyozásával kompenzálni. Társadalmunk ugyanis azt követeli, hogy az egészséges mértéknél jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk a kívülről érkező visszajelzéseknek, ami egyfajta ördögi kört eredményez, hiszen manapság nem túlzottan jellemző az, hogy elismerjük mások teljesítményét, az viszont sokkal inkább, hogy irigykedjünk rájuk, és megpróbáljuk kisebbíteni az érdemeiket, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy mi minden húzódik meg azok mögött a dolgok mögött, amelyeket a felszínen látunk, pedig ha ismernénk az utat, amit az illető bejárt addig a pontig, amelynél éppen tart, akkor talán kevésbé éreznénk szükségesnek azt, hogy megkíséreljük negatív színben feltüntetni csak azért, hogy kisebbítsük az érdemeit annak érdekében, hogy ezáltal a sajátjainkat növelhessük. A külső és a belső elvárásoknak való megfelelés közötti egészséges egyensúly megtalálása, valamint a mások által rólunk alkotott képnek az önmagunkról alkotott képpel való megfeleltetése az egyik legnehezebb dolog az életünkben, hiszen nagyon könnyen végletekbe eshetünk, hamis képet alkotva ezáltal önmagunkról és a világról is, amelyben élünk.
Egy néhány évvel ezelőtti magyarországi nem reprezentatív közvélemény-kutatás szerint, amelynek résztvevőit egyebek mellett arról is megkérdezték, szerintük mit jelent a siker a mai társadalomban, a férfiak és a nők egyaránt a pénzt, a csillogást, a jó fizetést, a magas pozíciót, a szakmai elismertséget és a társadalmi elismertséget említették meg a legnagyobb arányban, de emellett szerepelt a válaszok között például a karrier, a státusz és a befolyás, az egzisztencia, a magas életszínvonal, a szép ház, a luxusautók és a luxusnyaralások, valamint a hatalom, a presztízs és a társadalmi problémák enyhítéséhez való hozzájárulás lehetősége is. Akadtak azonban olyanok is, akik a siker negatívumait emelték ki, mint például azt, hogy a siker önteltséggel jár, vagy azt, hogy a sikeres emberek általában időhiánnyal küzdenek és boldogtalanok, esetleg azt, hogy a sikert sokan pénzben mérik, ám mivel az ember alapvetően kapzsi, az ilyen személyek sosem érzik magukat igazán sikeresnek, de a válaszadók között olyan is akadt, aki úgy fogalmazott, „a sikeres szó ma a pénzes, élet nélküli, bábszerű embereket takarja, akik behódoltak egy felsőbb hatalomnak”.
Ezen meghatározások nyilvánvalóan az egyedi tapasztalatok általánosításával születtek meg, ami – valljuk be – bár gyakran élünk vele, soha sem túlzottan szerencsés, hiszen éppen azokat az előítéleteket építi tovább, amelyek ellen valamennyien olyan sokszor vagyunk kénytelenek küzdeni és megküzdeni a mindennapok során. Az ítélkezés helyett olykor érdemes egy pillanatra belesni a felszín alá, és megnézni, mit gondolnak minderről azok, akik nemcsak álmodnak vagy álmodoznak, hanem meg is valósítják az álmaikat, sőt, esetenként talán példát is lehet róluk venni, hiszen – ahogyan a régi idők nagy bölcse mondta – senki sem tudja, mire képes, amíg meg nem próbálja.
