A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának tagjai előreláthatólag ma Washingtonban döntenek arról, hogy jóváhagyják-e Szerbiának az elővigyázatossági készenléti hitelszerződés-csomagot, amely a beruházók számára mindig egyértelműen azt üzeni, hogy az ország pénzügyileg stabil és biztonságos a beruházások szempontjából. Mindez azt jelentené, hogy Szerbia csaknem egymilliárd eurót használhatna fel ennek a megállapodásnak köszönhetően, annak elköltése kapcsán Aleksandar Vučić kormányfő viszont csak annyit mondott: Felejtsék el azt a pénzt!
Az új, három évre szóló megállapodás a kormány tagjai szerint nem újabb hitelt jelent az IMF-től az ország devizatartalékainak erősítése érdekében, mert Szerbiának nincs szüksége erre a hitelre.
A szerb kormány ezzel a megállapodással arra kötelezi magát, a 2015. évi költségvetésről szóló törvénnyel összhangban, hogy végrehajtja a pénzügyi konszolidációt, a közszféra átszervezését, illetve a strukturális és a makrogazdasági stabilizációhoz szükséges lépéseket. Továbbá, hogy az elkövetkező három évben 1,3-1,4 milliárd euróval csökkenti az államadósságot vagy a GDP-t 4,25 százalékkal.
Amennyiben az IMF jóváhagyja az új hitelcsomagot, képviselőinek első látogatása május közepén várható, amikor először ellenőrzik majd a szerződésben foglalt kötelezettségek végrehajtását.
Aleksandar Vučić kormányfő nemrégiben kiemelte, „a megállapodást nem azért írjuk alá, mert pénzre, hanem azért, mert biztonságra van szükségünk”.
Az IMF-fel zajló tárgyalások, amelyeket a pénzintézet missziójának szerbiai képviselője, Zuzana Murgašová vezetett, hivatalosan tavaly november 14-én kezdődtek és két hétig tartottak.
A tárgyalások befejezésével Murgašová arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerb kormány számára nagy kihívást jelent a magas munkanélküliség, a hatalmas köztartozás és a költségvetési hiány.
– Az elkövetkező időszakban olyan gazdaságerősítő lépéseket kell tenni, amelyeknek köszönhetően makrogazdasági stabilitást érhetünk el, munkahelyeket kell teremteni, végrehajtani a pénzügyi konszolidációt, ami megállítaná a köztartozás növekedését – mondta Murgašová.
Szerbia az elmúlt 15 évben három megállapodást kötött az IMF-fel: 2001 és 2004 között egy stand-by szerződést, 2009-ben pedig a mostanihoz hasonló elővigyázatossági szerződést.
A legutóbbi szerződést 2011 szeptemberében kötötte az ország, majd a rá következő év februárjában befagyasztották, mert a 2012-еs költségvetés eltért a megbeszélt pénzügyi programtól.
Aleksandar Vučić kormányfő arra számít, hogy az IMF holnapi ülésén jóváhagyja Szerbia számára az elővigyázatossági készenléti hitelcsomagot.
– Bármilyen más döntés nagy meglepetés és csalódás lenne – nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek a kormányfő, majd hozzátette, hiszi, hogy pozitív lesz a döntés, és hogy ez nagyon kedvező jel lesz a beruházók számára, de a polgárok számára is azt jelenti, hogy jól dolgozott a kormány, és ami még fontosabb, a jó és a biztos úton haladunk – mondta Vučić.
A kormány minden, a pozitív döntést elősegítő lépést megtett, hangsúlyozta a kormányfő, majd hozzáfűzte, ebben a pillanatban Európában több ország nem tudja, melyik úton szeretne haladni, Szerbia viszont bátor, komoly lépést tesz és „felelősségteljes úton” indul el, s amennyiben az IMF jóváhagyja a szerződés megkötését, ez megerősíti a fenn felsoroltakat – mondta Vučić.
A mai tárgyaláson részt vesz az IMF szerbiai képviselője, Daehaeng Kim is.
A kérdésre, miszerint Szerbia mire használhatná fel a pénzt, vagyis a csaknem egymilliárd eurót, amely a szerződésnek köszönhetően a rendelkezésére állna Vučić, annyit mondott: – Felejtsék el azt a pénzt!
– Egyáltalán nincs szükségünk erre a pénzre. Júniusig vagy júliusig nincs szükségünk pénzre, kivéve a „rolloverre” vagyis a régi hitelek új hitelek által való törlesztésére. Erre a megállapodáscsomagra a biztonság miatt, a beruházások és a jövőbeni tervekre való jóváhagyás miatt van szükség, egyfajta garancia ez, hogy Szerbia jó úton halad – mondta a kormányfő.
A kérdésre, miszerint a pénz egy részét nem lehetne-e mégis elkölteni, a kormányfő azt mondta, hogy ez nem jöhet számításba, különösen azért, mert a költségvetési hiányt csökkenteni kell az elkövetkező időszakban. – 2015-ben a tervezett deficit másfél milliárd euró, ami sokkal kevesebb, mint az előző években, és még kevesebb is lehet – mondta Vučić, majd hozzátette, hogy a szerb kormány mindaddig nem lesz elégedett, amíg a hiány 500 millió euróra csökken.
