2024. március 28., csütörtök

Kétszáz matematikuspalánta Zentán

A XII. Fekete Mihály-emlékverseny legjobbjai jövőre Nagyváradon részt vehetnek a Kárpát-medencei és a vajdasági nemzetközi matematikaversenyen

Szombaton a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium szervezésében csaknem kétszáz vajdasági magyar általános és középiskolás diák fogott ceruzát, és ült neki megoldani a XII. Fekete Mihály-emlékverseny döntőjének feladatait. A verseny lebonyolításáról Csikós Pajor Gizella matematikatanártól hallottuk a következőket:

– A Fekete Mihály-emlékverseny döntőjét idén kiterjesztettük az ötödikes és hatodikos tanulókra is, tehát a megmérettetés az általános iskolák felsőseit és a középiskolásokat öleli fel. A szombati döntő a nemzetközi matematikai versenyek vajdasági válogatója, az eredmények alapján állítjuk össze az általános iskolások és a középiskolások csapatát, akik jövőre Vajdaságot képviselik a nemzetközi megmérettetéseken. A nemzetközi magyar matematikai verseny egyéni küzdelem, de minden régió elküldheti legjobbjait. Jövőre a középiskolások részére már a 24. magyar matematikai verseny van soron, amit a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium szervez Zentán és Szabadkán. Ezen a nagyszabású versenyen 15 vajdasági magyar középiskolás diák indulhat.

Az idei Fekete Mihály-emlékversenyre mintegy 200 általános és 90 középiskolás tanuló küldte be a két levelező forduló megoldásait, közülük 197 tanulót hívtunk meg a szombati döntőre, rajtuk kívül még négy békéscsabai vendég középiskolás állt rajthoz. A középiskolások a Zentai Gimnáziumban írták meg a feladataikat. A diákoknak különböző szórakoztató programokat biztosítottunk a Művelődési Ház előcsarnokában. A versenyt támogatta a tartományi oktatási titkárság, a zentai önkormányzat, valamint a zentai inGENIUM és a Bolyai Farkas Alapítvány.

A XII. Fekete Mihály-emlékverseny ünnepélyes eredményhirdetése előtt a városháza zsúfolásig megtelt dísztermében a bolyais diákok alkalmi műsorral kedveskedtek a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak. A legjobb eredményt elérő tanulók elismerő okleveleket és könyvjutalmakat kaptak, valamint a Bolyai Farkas Alapítvány ajándékcsomagjait vehették át. A maximális száz pontot teljesítő középiskolások az inGENIUM Alapítványnak köszönhetően különdíjban részesültek, ingyenes felvételi felkészítőkön és tanulmányi utakon vehetnek részt.

A felsős tanulók mezőnyében a 35 ötödik osztályos közül egy tanuló, Kovács Alex (Kúla) ért el száz pontot és első díjat. Három második díjat is kiosztott a zsűri, ezeket Sinkovics Alex (Csantavér), Apró Dorottya (Szabadka) és Gál József (Kishegyes) kapták.

A hatodikosok közül Fehér Konrád (Szabadka) és Csikós Réka (Palics) ért el száz pontot, második Tóth Noémi (Szabadka), Tóth Tamás (Csantavér) és Molnár Dávid (Szabadka), harmadik Süli Ákos (Szabadka) és Bognár Emese (Palics).

A hetedikesek közül Hugyik Kornél (Bajsa) és Besnyi Levente (Szabadka) kapott első díjat. Második Kőrösi Zalán (Zenta) és Kószó Emília (Torda), harmadik Bózsó Szintia (Palics), Zabos Péter (Zenta) és Paróczi Orsolya (Kishegyes).

A nyolcadikos diákok közül az oromi Szögi Roland végzett az első helyen. Második Rúzsa Ákos (Zenta) és Apró János (Szabadka), harmadik Tóth Péter (Kishegyes) és Szabó Imre (Horgos).

Az elsősök (9. évfolyam) között két első díjat osztott ki a zsűri: Illés Tamás (Zenta) és Szilágyi Éva (Újvidék) szerezte a legtöbb pontot. Második Besnyi Botond (Szabadka), harmadik a Szegeden tanuló Pilisi Réka és az újvidéki Szabadi Baranyi László.

A másodikos (10. évfolyam) tanulók közül Fenyvesi Abigél (Zenta) végzett az első helyen, második Szögi Evelin (Zenta), Fodor Ádám (Zenta) és Szűcs Áron (Békéscsaba). A zsűri még öt harmadik díjat osztott ki Gulyás Oldal Laura (Szabadka), Szalai Natália (Szabadka) Polyák Gabriella (Óbecse), Bíró Nikolett (Békéscsaba) és Farkas Krisztián (Újvidék) részére.

A harmadikos (11. évfolyam) tanulók mezőnyében Dobó Márk (Zenta) végzett az első helyen. Négyen szereztek második helyet: Terhes Balázs (Zenta), Kőrösi Ágota (Ada), Huszár Lídia (Szabadka), Tóth Rebeka (Békéscsaba). Harmadik lett a zentai Horti Katalin.

A negyedikes (12. évfolyam) diákok sorából a legkiemelkedőbb teljesítményt az újvidéki Szilágyi Krisztina nyújtotta. Második Csipak Levente és Téglás Ervin (Zenta). Harmadik Kovacsics Viola (Újvidék) és Vrábel Máté Dávid (Zenta).

A helyezéseken kívül több tucat dicsérő oklevelet osztott ki a zsűri, amelyekkel szintén könyvadomány járt.