Nem született megállapodás hétfőn az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásokon, így meghosszabbították azokat. A bejelentést, amely egy évvel korábban még válságot jelentett volna, most különösebb aggodalmak nélkül fogadták. Az Egyesült Államok és Irán kapcsolatában bekövetkezett változást az Iszlám Állam (IÁ) megjelenése idézte elő – állapította meg George Friedman, a texasi székhelyű Stratfor geopolitikai hírszerző és -elemző cég elnöke.
A szerző rámutat: az IÁ ideológiai szempontból nem sokban különbözik a többi radikális szervezettől, míg azonban az Al-Kaida szórványos, bár kiterjedt terrorszervezet maradt, az IÁ földrajzi entitásként jelent meg Szíriában és Irakban. Ez a tény nemcsak a térségbeli államok politikájának és egymás közötti viszonyának az igazítását követeli meg az új helyzethez, de a regionális hatalmak – közöttük Törökország, Irán és Szaúd-Arábia – álláspontjának felülvizsgálatát is.
Irakban a szunnita IÁ jelentős erőt képvisel, és fenyegeti Bagdad fennhatóságát, valamint a kurd területeken folyó kőolaj-kitermelést. Az IÁ Irakban drámai módon felforgatta azt az erőegyensúlyt, amelynek tartósságában az USA reménykedett még azelőtt, hogy kivonta csapatait az országból. Washington erre a kihívásra azt a megoldást választotta, hogy légierőt és minimális létszámú szárazföldi egységeket küld az IÁ ellen, amíg létre nem hozza azt a széleskörű regionális szövetséget, amely fel tudna lépni ellene. Szíriában az IÁ hatása még összetettebb: egyfelől erősíti Bassár el-Aszad elnök rendszerét, másfelől gyengíti annak többi ellenzékét.
Ennek a szövetségnek a kulcsa ma Törökország, a térség legnagyobb gazdaságával és hadseregével rendelkező regionális hatalma, amely szomszédos ország lévén a legsérülékenyebb a szíriai és iraki eseményekkel szemben. A Recep Tayyip Erdoğan elnök vezette ország stratégiája a konfliktuskerülés, Washington viszont azt szeretné, hogy Ankara katonákkal vegyen részt az IÁ elleni hadműveletben. Törökország nehéz helyzetben van; ha az amerikaiak oldalán harcba száll az IÁ ellen, akkor csapatai olyan próba elé néznek, amelynek az eredménye kétséges. Törökország az Oszmán Birodalomhoz hasonló szerepben tűnne fel az arab világban, amit szeretne elkerülni. Ez a szerepvállalás Washingtonnak nem sikerült, de viszonylag egyszerűen kivonult Irakból.
A Törökország déli részét uraló bizonytalanság és az új szíriai és iraki területi entitás megjelenése ugyanakkor hatalmas veszélyt jelent Ankara számára, amely az Aszad-rendszer bukását szeretné, Washington viszont ódzkodik ettől, mert nem szeretne ajtót nyitni egy szunnita rendszer (vagy legalábbis egy dzsihadista anarchia) előtt.
Az IÁ megjelenése Irán térségbeli helyzetét is átértékelte. Teherán Irán-barát, síita vezetésű Irakot szeretne, de számolnia kell azzal a veszéllyel, hogy az IÁ képes lehet a bagdadi kormány megbénítására és Irán iraki befolyásának felszámolására. Az IÁ további térnyerésének lehetősége ugyanúgy elfogadhatatlan Irán és az USA számára is, közös érdekük egymáshoz közelíti őket. Számos jelentés érkezett az IÁ elleni amerikai–iráni katonai együttműködésről, miközben a két országot megosztó legfontosabb kérdés – az iráni atomprogramé – háttérbe szorul.
Az új iráni–amerikai egyetértés természetesen aggasztja Szaúd-Arábiát, a térség harmadik leggazdagabb államát, amely vetélytársat lát Iránban. Rijádot jelentős mértékben érinti az Egyesült Államok növekvő önellátása az energiaforrásokból, mert drámai módon csökkentette a Washingtonra gyakorolt politikai befolyását.
A szerző szerint Washington nem bocsátkozik Irakban több haderőnemes hadviselésbe, a regionális szövetség létrehozása az IÁ ellen pedig meglehetősen bonyolult: Ankara nem hajlandó részt venni a harcban, Irán az atomprogramjára nehezedő nyomást akarja csökkenteni segítsége fejében, a szaúdiak pedig tisztában vannak az Irán jelentette kockázatokkal. Az IÁ révén Washington ismét a régióval kapcsolatos politika középpontjába került, a nagyobb közel-keleti hatalmak pedig a vele való viszonyuk átgondolására kényszerülnek.
Nem valószínű az IÁ mint területi entitás fennmaradása, a szervezet léte azonban rádöbbenti a régiót, hogy nem számolt az aktuális valósággal. „Ankara nem kerülheti el, hogy fokozottabban részt vegyen a konfliktusban, Teheránnak együtt kell élnie az Egyesült Államokkal, Rijádnak pedig komolyan számolnia kell kényes pontjaival. Az amerikaiak egyszerűen akkor is hazamehetnek, ha a térségben végül eluralkodik a káosz, a többiek azonban otthon vannak. Erre döbbentette rá őket az IÁ” – véli Friedman.
