DÉL-KOREAI KOMPBALESET

Harminchat évet kapott a kapitány

MTI , Magyar Szó

2014. november 11., 20:20 >> 2014. november 11., 23:52

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Harminchat évi szabadságvesztésre ítélték kedden annak a dél-koreai kompnak a kapitányát, amelynek áprilisi szerencsétlenségében több mint háromszázan meghaltak, a legnagyobb számban iskolás gyerekek.

(Fotó: Beta/AP)

(Fotó: Beta/AP)

A bíróság elítélte a hajó fedélzeti főmérnökét is, amiért nem nyújtott segítséget a legénység két megsérült tagjának, őt harmincévi börtönnel sújtották.

A Szevol nevű komp 476 emberrel a fedélzetén Dél-Korea délnyugati partjainál süllyedt el április 16-án, közülük csak 172-őt tudtak kimenteni. A baleset idején a 69 éves Ri Dzsun Szok (a felvételen) kapitány nem volt a hajóhídon, a kormánynál a kevésbé tapasztalt harmadtiszt állt.

A szerencsétlenséggel kapcsolatban 399 embert helyeztek vád alá. A bíróság kedden ítéletet hozott a hajó személyzetének további 13 tagja ügyében is. Ők öttől húsz évig terjedő börtönbüntetést kaptak. Az ügyész legfőképpen őket vádolta a történtekért. Kijelentette: az áldozatoknak azt mondták, maradjanak a helyükön, míg a személyzet, élén a kapitánnyal, sietve elhagyta a süllyedő hajót.

Az ügyészek korábban halálbüntetést kértek a kapitányra 304 rendbeli emberölés vádjával, de a bíróság ezt végül nem találta megalapozottnak. Az ügyészség közölte, fellebbez az ítéletek ellen.

Az ügyben indított vizsgálat feltárta, hogy a komp a megengedettnél jóval nehezebb rakománya, a hajó illegális átalakítása és a kormányos szakértelmének hiánya együttesen vezetett a tragédiához. A baleset idején a komp 3606 tonnányi árut és gépkocsit szállított, vagyis a rakomány súlya háromszorosa volt a maximálisan javasoltnak. Ezenkívül a komp stabilitására nagyban hatással volt a hajón kapacitásnövelés céljából előzőleg elvégzett átalakítás. Ez döntő módon hozzájárult a jármű felborulásához, amely azután következett be, hogy az erős hullámzás közepette a legénység egyik tapasztalatlan tagja hirtelen irányt váltott. Ez a manőver visszafordíthatatlanul destabilizálta a hajót.

A vizsgálat rámutatott a parti őrség felelősségére is, mivel az ügyészség szerint a baleset megtörténtekor nem a kellő gyorsasággal és körültekintéssel járt el, ami miatt kevesebb utas életét tudták megmenteni.  


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége