Manapság egy, magára egy kicsit is adó város sem képzelhető el piac nélkül. A városi piac, a Fórum, az ókori Rómában a gazdasági és politikai, valamint a társasági élet színtere volt. A polgárok itt értesültek a napi hírekről és az árak alakulásáról. Ugyanakkor a piac közelében volt az aedilisek, a piacot ellenőrző városi tisztviselők hivatala is, akik az ókori Rómában, illetve a birodalom egész területén a piacot, az árakat, a közerkölcsöt stb. ellenőrizték. Az ő feladatuk volt többek között a mérések, a mérlegek és a súlyok ellenőrzése is. A középkorban sok város a fejlődését a többnyire a főterén lévő piacnak köszönhette, amely az idő folyamán meghatározó része lett a települések életének, s bizonyos tekintetben mércéje is az adott település, vagy éppen a társadalom fejlettségének.
Országunkban a piacozás egy sajátos formája alakult ki a kilencvenes évek vérzivatarában, amikor is egy tetejére fordított világban teljesen más értelmet kapott a piacozás és a piacra járás. A gazdasági szankciók hatására, az általános nélkülözésben a hagyományos portékákat kiszorította a csempészáru: a zárjegy nélküli cigaretták, a vágott dohány, a Magyarországról „átsvercelt” élelmiszer, a törököktől, kínaiaktól behozott hamisított ruhaneműk és cipők korát kezdtük el élni, s lényegében mindenki azzal csencselt, amivel csak tudott. Több település, város is „elhíresült” piacáról. Példának okán Szabadka sem Kosztolányi, vagy pedig Csáth szülővárosaként, hanem bolhapiacával vált a határ menti régió zarándokhelyévé, de számos városi legenda kering a bosnyák, horvát és szerb határ közelében lévő, közvetlenül a polgárháború végén megnyílt Arizona-piacról is, ahol az egykoron egymással szemben háborúzó felek kezdtek kereskedni egymással. Vagyis a piac, mint egy adott település fejlettségének a fokmérője a „modern” balkáni közegben szegénységünk, nincstelenségünk jelképévé vált. Bizonyos tekintetben talán ezért is megkérdőjelezhető az utóbbi időszakban mind buzgóbb modern kori aedilisek ténykedése a településeink „fórumain”, ami miatt joggal dühösek az árusok, akik nyáron égető napsütésben, illetve a téli fagyban véletlenül sem hobbiból árusítanak a piacokon, hanem azért, mert ahogyan lényegében mindannyiunkról, az állam róluk is teljesen megfeledkezett, s csak így képesek biztosítani családjuk megélhetését, ugyanakkor
nincsenek sokkal jobb helyzetben a tőlük vásárló emberek sem, akik úgyszintén nem úri passzióból vásárolják meg tőlük, a boltinál jóval kedvezményesebb áron kínált, de azonos, vagy akár jobb minőségű tisztálkodási szereket, kozmetikai cikkeket, élelmiszert. Az államnak pedig, ahelyett hogy egyfajta boszorkányüldözést folytat az árusok ellen, azon kellene ténykednie, hogy gazdasági stabilitást, s jólétet biztosítson a polgárok számára. Igaz, valószínűleg sokkal könnyebb katonai parádét rendezni, s ezen bájologni, mintsem rendes kerékvágásba zökkenteni az ország gazdaságát. Mert amennyiben ez megtörténik, akkor piacaink is visszanyerik régi fényüket, amely elnyomja az árusokat jelenleg vegzáló aedilisek baljós árnyékát.
