Újra és újra, ahelyett hogy a valós problémáinkkal foglalkoznánk, sikeresen másra terelik a figyelmünket. Az igazi gondjaink, hogy a jobb jövő érdekében megnyirbálják a fizetésünket és a nyugdíjunkat, hogy a munkaéveinket végtelenbe kitolták és ezzel megfosztottak bennünket előre a reménytől, hogy békés nyugdíjaskorunkban még meg tudjuk fogni a pecabotot vagy a kötőtűt. Ehelyett azzal vagyunk kénytelenek foglalkozni, hogy a kormányfő fivérének lenyúlták-e személyi azonosságát, hogy azzal pénzmosó fantomcéget nyissanak. Bár azért nem mondhatjuk, hogy az egyiknek semmi köze a másikhoz. Valós találkozási pontja is van ezeknek a történeteknek, mégpedig az, hogy mindez csak mese.
Mese, hogy 2016-ra jobban fogunk élni, azért kell most összébb húzni a nadrágszíjat, mint ahogy vélhetően mese az is, hogy a régmúlt 2010-es évben a kormányfő fivérének eltulajdonították a személyazonosságát és nevében valaki fantomcéget nyitott és üzemeltetett, ennek következtében 300 000 eurós adósságot csinált a büdzsében. Azt sem tartom kizártnak, hogy a kormányfő jóváhagyása mellett robbant ki ez a fantomcéges sztori, ahogyan azt sem, mint ahogyan azt egyesek feltételezik, hogy fivérét is a tudta és beleegyezése mellett agyabugyálták el egy hónappal ezelőtt, hiszen, mint sok minden mással, ezekkel a tettekkel is csak saját hatalmát erősíti és tereli a figyelmet a nép nyomorúságáról. Minden egyes mese vége az, hogy Vučić tart egy újabb sajtótájékoztatót, melyen mártírként elsírja, hogy már megint őt és családját támadják, éppen a fivérét verték össze, a családi biznisz hátterét firtatják vagy ha éppen minden kötél szakad, akkor azzal érvel, hogy a megszorítások legnagyobb vesztesei éppen a szülei. Mi meg megsajnáljuk.
Az is mese, és nem csak Szerbiában, hogy egy ilyen botrány miatt a kormányfő majd lemond. Ki emlékszik ilyenre ebben az országban? Vagy olyanra, hogy egy miniszter megrugdos egy újságírót vagy a birkáinak meggyalázásával vádol meg, és miután kitudódik, szégyenében lemond. Vagy hogy valaki azért hagyja el a bársonyszékét, mert folyamatosan hazugságon kapják. Minden egyes ilyen botrány kirobbanásakor nagyokat pislogva megjegyezzük, bezzeg ha mi rugdostunk volna meg valakit a nyilvánosság előtt, bezzeg ha mi füllentenénk azt az adóhivatalban, hogy lenyúlták a személyi azonosítónkat és visszaéltek vele, bezzeg ha mi hazudoznánk folyamatosan, ha mi lopnánk, ha mi nem fizetnénk be a számlákat... Minden egyes alkalommal bölcsen megállapítjuk, hogy jobb hogy nem tettük, mert már rég a dutyiban ülnénk. Közben minden csak a mese szintjén marad, hiszen a szerbiai médiumokat a kormányfő, a hajdani tájékoztatási miniszter teljesen leépítette. Ugyanúgy, ahogyan azt valamikor tájékoztatási miniszterként tette, Vučić most is a rágalmazás, a nyomásgyakorlás, valamint a megfélemlítés eszközével igyekszik ellehetetleníteni a szabad és objektív újságírást. Mint tette azt legutoljára A hét benyomása című műsorral. Erről a nyomásgyakorlásról időről időre hangot ad a még valahogy életben hagyott független újságíró-szövetség, de az egyre inkább függő médiumok mind kevésbé veszik át és jelentetik meg a tiltakozásukat. Ott tartunk már, hogy a közösségi portálokon sem beszélhetünk szólásszabadságról, hiszen tanúi lehettünk annak, hogyan hurcolták meg és dugták rács mögé azokat, akik állítólag pánikot keltettek a tavaszi áradások során.
Nem szeretnék újra ujjal mutogatni, ki a hibás mindezért, mert még a nagy igyekezetben kinyomnám saját szemem. Annak ellenére, hogy mindannyian rendelkezünk már személyi igazolvánnyal és már régen tudjuk, nem a húsvéti nyuszi és a télapó hozza az ajándékot, újból és újból elhisszük azt a sok sületlenséget, amivel megpróbálják kimosni az agyunkat. Mivel elhisszük, mindig nagyobb és nagyobb hazugságokat eszelnek ki, elterelvén a figyelmünket arról, ami igazán fontos, a jelenünkről.
