2024. március 29., péntek

A zentaiak a legügyesebb parasztok

A hétvégén tizenkét csapat részvételével második alkalommal rendeztek parasztolimpiát Moholon

Az adai Halász József Lovasklub moholi fiákeres szekciója vasárnap második alkalommal rendezte meg a parasztolimpiát Moholon, az egykori vásártéren, ahol babfőző és pálinkaversenyt is tartottak. A parasztolimpián tizenkét ötfős csapat vett részt Moholról, Adáról és Zentáról. A csapatok tizenkét, a mezőgazdasághoz köthető versenyszámban mérték össze erejüket és tudásukat. Az idei parasztolimpiát a zentai Gazdálkodjunk Okosan csapat nyerte meg 118 ponttal, és vele együtt a fődíjat is, egy bikaborjút. A második helyen a helybeli Moholi Kanok csapat végzett, amely 108 pontot gyűjtött a versenyen, ahonnan nyereményként egy bárányt vihetett haza. A harmadik helyet a moholi Tarhonyák csapata szerezte meg, miután a versenyszámokban 102 pontot gyűjtött. A csapat nyereménye két vietnami malac volt.

A parasztolimpia lebonyolítását négytagú versenybizottság vezette és felügyelte Illés Ferenc, Illés Veronika, Bor Imre és Hanák László személyében. A csapatok egyébként a következő versenyszámokban mérkőztek meg egymással: csizmadobálás, villatartás, szalmabála pótkocsira rakása, szalmabálatorony építése, tojásdobálás, pálinka felismerése, sörivás, kukorica morzsolása, gumiabroncs forgatása, illetve akadálypályán fogatos kocsi és talicska tolása, valamint zsák cipelése.

A parasztolimpia fő szervezője, Danijel Kašai elégedetten jegyezte meg, hogy sokan kilátogattak a rendezvény helyszínére, ahol legalább hétszáz ember gyűlt össze. Közülük sokan családostul érkeztek a rendezvény helyszínére, ahol főztek is. Elmondta, hogy jól sikerült az idei parasztolimpia, amelyen vannak visszatérő csapatok, de újak is beneveztek. Az időjárás elrontotta egy kicsit a versenyt, mert a rossz idő miatt többen lemondták a részvételt. A fő szervező azt ígérte, hogy jövőre is megszervezik a versenyt, mert az emberek igénylik.

A parasztolimpia mellett a moholi vásártéren főző- és pálinkaversenyt is tartottak. A főzőversenyre tizenkilenc csapat nevezett be, amelyek babgulyást főztek. Az ételt a felsőhegyi Ősz Szabó Imre vezetésével bírálta el az adai Kiss Klára, a topolyi Szabó Pósz Ferenc, a zentagunarasi Vlastimir Ninkov összetételű zsűri. A bírálóbizottság végül két-két első, második és harmadik helyet osztott ki. A főzőverseny végeredménye: 1. Könyves Zsolt (Mohol), Burány Richárd (Tornyos); 2. Bor Imre és Varga József (Mohol); 3. Molnár Csikós József (Zenta), Pintér Éva (Ada). A pálinkaversenyre huszonhat mintát neveztek be. Ezek közül a zsűri Faragó Gábor (Mohol) barackpálinkáját találta a legjobbnak, a második helyet Könyves Zsolt (Mohol) birs ágyas pálinkája érdemelte ki, a harmadik helyezést Bor Imre (Mohol) szerezte meg körtepálinkájával.