2024. április 27., szombat

Palicson az apokalipszis

Nem volt várható túl nagy durranás az idei palicsi filmfesztiváltól. Nem csak az miatt, mert a szervezők évről évre hangosan fájlalják a költségvetés folyamatos csökkenését. Inkább azért, mert tavaly zajlott a jubileumi huszadik filmfesztivál, így valószínűnek tűnt, hogy a huszonegyedik jóval laposabb lesz. Mégsem így történt. Tulajdonképpen általános vélemény, hogy az idén több érdekfeszítő filmet láthattunk, mint például múlt évben, és talán a fesztivál hangulata is jobb volt.

Ragadjunk le az utóbbinál. Több filmalkotó is hangsúlyozza, mennyire jól érzi magát Palicson. Mondhatnánk, hogy persze udvariasságból, mert ezt illik ilyenkor mondani. Bizonyára ilyenek is akadnak. Sokan mégis őszintén így gondolják, szívesen visszajárnak, mert épp a helyszín természetközelsége, vadsága és nyugalma vonzza őket. Az idén a legjobb rendezőnek járó díjat Dietrich Brüggemann kapta, aki negyedszer járt Palicson. Ő is szívesen tér vissza, ezt egy érdekes hasonlattal fejtette ki. Azt mondta, Cannes-ban például nagy a felhajtás, gyönyörű víz és part menti környezetben zajlik a fesztivál, ahol szép lágy zene szól. Ehhez képest Palicson van egy mérgezett tó, amely mentén brutális technózene dübörög (Summer 3P). Inspirálóan viszont épp ez az apokaliptikus, Mad Max-es hangulat hat rá, és amennyiben apokalipszis fenyegetne, jobban szeretne Palicson lenni.

Nem mindegyik filmalkotó szereti a nyakkendős bulikat. Ha részt is vesz ilyeneken, közben szeret kikapcsolódni és megpihenni egy meghittebb, baráti hangulatú fesztiválon, mint amilyen a palicsi. Egy fiatal színésznő arról mesélt, hogy neki kifejezetten lendített a karrierjén a palicsi filmfesztivál. Nagy fesztiválokon, a sűrű program és nagyszámú vendég miatt nem nyílt alkalma elmélyülten beszélgetni a rendezőkkel, itt viszont erre lehetőség mutatkozott, és együttműködés lett belőle. A palicsi filmfesztivál vendégei nincsenek úgymond elzárva a közönségtől. Nem létezik óriási szakadék a filmnézők és filmalkotók között. Ez az, amin nem kellene változtatni, de a jobb körülményeket mindenképpen megérdemelné ez a fesztivál.

A filmfesztivál kezdetén általában felmerül a kérdés: lesznek-e nagy nevek? Ami egyébként eléggé relatív. Ha „nagy nevek” nem is, de ismert színészek, filmalkotók minden évben megfordulnak Palicson. A régi jugoszláviai filmek kedvelői az idén örömmel látták Mira Banjacot, a fiatalok pedig megörültek Miloš Bikovićnak, akit leginkább a Montevideóból ismerhetünk. A külföldi vendégek közül itt volt például Edouard Salier, aki több videoklipet is készített, egyebek között a Massive Attacknek, és Palicson üdvözölhettük Lech Kowalskit is, aki korábban a punkmozgalomról készített filmeket, a Sex Pistolsról, a The Ramonesról, a New York Dollsról, ezúttal pedig lengyel lázadó mezőgazdászokról. Ne feledjük a magyar vendégeket sem, például Ferenczik Áront, Gera Marinát, Gubík Ágit, Dobos Tamást vagy Herczeg Attilát. Az idén ugyanis új magyar filmeket is láthattunk a fesztiválon.

A palicsi filmfesztivál programrészei mostanra bebizonyították, hogy jól beválnak. Két versenyprogram van, de olyan programrész is, amely a kis- és kísérleti filmeknek ad egyebek között bemutatási lehetőséget, az ökológiai témájú filmek a világ problémáira hívják fel a figyelmet, új magyar filmeket nézhetünk, és minden évben egy távolabbi ország új filmtermését ismerhetjük meg, ebben az évben Grúziáét láthattuk. Mindezt a fesztivál fő idején.

Az idén minden programrész tartogatott olyan filmeket, amelyek nagy érdeklődést váltottak ki Európa-szerte. Ilyen volt például a Mundruczó Kornél rendezésében készült Fehér Isten, amely elismerést kapott Cannes-ban, vagy a Téli álom török film, amely meg is nyerte az Arany Pálmát. Itt említhetjük a Magyarországon vitát kiváltó Szabadesést és a Másik Magyarországot, akárcsak Tolnai Szabolcs filmjeit, Az erdőt és A romlás virágait. Sorolhatnánk tovább is, mert sok alkotást láthattunk, amelyek megérdemlik a nézőközönség figyelmét. A filmválogatásra tehát aligha lehet panasz. A filmkedvelők változatos témájú alkotásokat láthattak, kezdve a romantikus vígjátékoktól a depressziós valóságot ábrázoló, társadalomkritikával bíró, élethelyzeteket bemutató művekig.

Nem lehetett panasz az időjárásra sem. A nézőket nem kínozta kibírhatatlanul rekkenő hőség, az esőfelhők olykor fenyegettek, de nagyobb esőzés nem volt. A palicsi filmfesztiválra így főleg csak a társadalmi helyzetünk vetett árnyékot. Jobb körülmények között még élvezetesebb lenne. Már csak azért is, hogy a filmfesztivál vendégeinek Palicsról ne az apokalipszis jusson eszükbe.