2024. május 8., szerda
BIRKÓZÁS

A szabadfogás nem kedvezett az ifiknek

A magyarkanizsai Mediterrán Bajnokság csütörtöki napján az ifi birkózók léptek szőnyegre szabadfogásban. Ez a nap azonban nem volt sikeres a hazaiaknak, akiken látszott, hogy ez a stílus kevésbé az ő asztaluk, mint a kötöttfogás. Annak ellenére, hogy szinte minden összecsapásra jutott egy szerb versenyző, ez az arány még sajnos nem eredményezte azt, hogy az esti döntőkben is ilyen tömegesen részt tudjanak venni. A látványos mérkőzések és a szépen kivitelezett dobások ezúttal inkább az algériai, a görög és a macedón birkózóknak voltak köszönhetők.

Horváth Szabolcs a 96 kilogrammos súlycsoportban az egyiptomi Agizawee Hatemtől, a 60 kilósoknál pedig Feisthamer Dániel a macedón Raif Kamberitól kapott ki technikai tussal. A technikai tusok sorozata ezzel azonban nem ért véget. A bronzéremért 60 kilogrammban Ognjen Dončić birkózott a marokkói Alhyane Nassimmal, akitől 10:0-ra kapott ki, de hasonló arányú vereséget szenvedtek a 74 kilósaink is. Danijel Ibraimović az algériai Mohammed Boudraa-tól, Mladen Popović pedig a görög Loizidistől kapott ki tízpontos vereséggel. Popović után Nikola Nikolić próbált elégtételt venni a görögön, és egy igen szoros küzdelem után végül csupán 1 ponton múlott a reváns, a meccs végeredménye 13:14 lett. Az egyetlen szerb győzelmet akkor láthattuk, amikor Danijel Ibraimović győzte le a szintén hazai Nikola Nikolićot, továbbjutnia azonban neki sem sikerült.

Az előző nap sikereihez nem mérhető ez a nap, a fiúk azonban majd pénteken bizonyíthatnak kötöttfogásban.

Eltökélten az aranyéremig

Nagy Szebasztián, a magyarkanizsai Potisje Birkózóklub sportolója 54 kg-ban első helyezést ért el. Magabiztosan állt a szőnyegre a döntőben, és mint később elmondta, eltökélt célja volt az aranyérem megszerzése:

Egy hete már eldöntöttem, hogy én ezt a versenyt meg akarom nyerni, és így is álltam hozzá. Egy kis betegség közbeszólt, de szerencsére ez nem okozott nagyobb gondot. A döntőre megpróbáltam fejben minél jobban felkészülni, és a legjobban arra figyeltem, hogy ez sikerüljön, a szőnyegen meg amit csak tudtam, megcsináltam.”

Mediterrán Bajnokság, Magyarkanizsa, kadétok, kötöttfogás, 42 kg: 1. Fran Sačić (horvát), 2. Kovač Srđan (szerb). 46 kg: 1. Katona Ádám (szerbiai). 50 kg: 1. Kolompár Szebasztián (szerbiai). 54 kg: 1. Nagy Szebasztián (szerbiai). 58 kg: 1. Franko Gruber (horvát), 2. Dalibor Karamarković (szerb), 3. Polgár Ákos (szerbiai). 63 kg: 1. Anton Glasnović (horvát), 2. Damljan Đorđević (szerb), 3. Aleksa Erski (szerb). 69 kg: 1. Antoniko Kamenjašević (horvát), 2. Vrábel Ákos (szerbiai). 76 kg: 1. Tomislav Majić (horvát), 3. Almási Bence (szerbiai). 85 kg: 1. Hasszán Ahmed (egyiptomi). 100 kg: 1. Luc Zaneton (francia), 2. Đorđe Pešut (szerb). Csapatban: 1. Szerbia 89 pont, 2. Horvátország 83 pont, 3. Görögország 55 pont stb.