2024. május 4., szombat

A csodák napja

Pünkösd van, a keresztény hit három nagy ünnepének az egyike, a közösséggé épülés, az egyház megszületésének csodákkal kísért nagy napjának az emlékünnepe. Az apostolok cselekedetei tanúsága szerint (ApCsel 2,1-14.) ezen a napon Isten lelkétől eltelve erő és bátorság töltötte el az addig bujdosó, életüket féltő apostolok (magyarul küldöttek) szívét, és világosság gyulladt az addig semmit sem értő tanítványok elméjében. Ezen a napon történt meg, hogy az addig rejtőzködő Jézust követők – már mint Istentől küldöttek (apostolok) – kimentek Jeruzsálem utcáira, annak a városnak az utcáira és tereire, ahol hét héttel és három nappal azelőtt a rómaiak megfeszítették Mesterüket, majd hangos szóval hirdetni kezdték az Igét. Tudhatták pedig, hogy a kegyelmet nem ismerő hódítók habozás nélkül megölik a császár elleni lázadás miatt elítélt vezetők követőit. Tisztában lehettek azzal is, hogy nekik, kisembereknek, halszagú halászoknak, bírósági tárgyalás sem járt volna, és senki sem kérdezte volna az összesereglett néptől, még kegyetlen katonajátékból sem: kit bocsássak szabadon, Barabást (magyarul az Atya fiát) vagy Jézust?

Esélyük sem lett volna az életben maradásra, ha valaki jelentést tesz a római karhatalomnál, hogy a Pilátus által nemrég elítélt vallási vezető követői „ismét lázongást szítanak”. Zsidó ünnepnap volt akkor is, éppúgy, ahogy Jézus megfeszítésekor, Sávuot, a törvényadás emléknapja, és a rómaiak semmitől sem tartottak jobban, minthogy ilyenkor, amikor zarándokok tízezrei özönlötték el Jeruzsálemet, valaki tömegizgató módon az utcán és a tereken hangoskodjon. A rendfenntartó módszerek akkor, kétezer évvel azelőtt is ugyanazok voltak, mint ma, a forrongást megelőzendő a katonák azonnal közbeléptek, és kiszakították az összeverődött tömegből a hangadókat. Egyvalamiben különbözött az eljárásmód, mivel a rómaiakat nem kötelezték a demokratikus játékszabályok, ezért habozás nélkül megölték vagy rabláncra fűzték a maguk köré embereket gyűjtő hangoskodókat, ahonnan az út a keresztfa felé, vagy egy sötét bányába, esetleg egy gályára vezetett, miként a Ben Hur nevű kultuszfilmben láthattuk. Mindegyikük a lassú, kínos halállal volt egyenlő.

Teljesen valószerűtlenül másként történt, és már ez is csodaszámba ment. Senki sem bántotta a kiáltozó, nyelveken beszélő tanítványokat, és a mindig elsőként cselekvő Pétert sem akadályozta meg senki, hogy megtartsa a keresztény hit első, Jézus messiási szerepét megvilágító prédikációját.

A nyelveken szólás, a glosszolália volt a pünkösdi esemény látványos, illetve hangzatos csodája. Mit takart ez? Azt, hogy a Lélekkel eltöltöttekben elhárultak a megértés akadályai, bárki szólalt is meg, bármilyen nyelven – arámiul, koptul, perzsául, etiópul, latinul vagy görögül – mindenki kivétel nélkül megértette őt. A nyelveken szólás a bábeli esemény pozitív ellenpólusa. A bibliai mítosz szerint az Úr ellenében szövetkező – égig érő tornyot építő, vagyis a magukat Isten helyébe képzelő – emberek nyelvét összezavarta az Úr, és azok nem voltak képesek többé megérteni egymást, az Istenhez visszatérő, Lélekkel eltöltött emberrel ennek az ellenkezője történik, beszéljen bármilyen nyelven, mindenki megérti őt, mert a Lélek egységbe forraszt. Ez Pünkösd, a csodák napjának a központi üzenete, ami ezért a közös-ség, az egy-ház megszületésének az ünnepnapja. (A magyar nyelv szavaira érdemes odafigyelni, gyakran mély értelmű üzenetet hordoznak.)

A kilencvenes évektől fogva Csíksomlyón is egy kisebbfajta csodának, a magyar közös-ség újjászületése első lépéseinek lehetünk a szemtanúi. A Lélek egységbe forrasztó és átalakító ereje így is működhet, nemcsak az egyént formálhatja újjá, hanem az egész nemzetet is, ha úgy akarja. Pünkösdszombaton minden évben százezrek gyűlnek össze a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közötti nyeregben, magyarok a világ minden részéről. Trianon után és a szocializmus nemzettagadó politikáját követően csodaszámba megy ez a minden évben megismétlődő esemény, amely pontosan akkor történik, amikor történnie kell: Pünkösdkor, az egységbe forrasztás, a közösségteremtés ünnepnapján. A Prédikátor könyvéből tudjuk, rendelt ideje van mindennek.

A hajnalhasadásnak indult csíksomlyói csoda azonban majd csak akkor fog beteljesülni, ha majd azok közül, akik idezarándokolnak, egy sem azzal az elsődleges céllal jön, hogy nemzet egységét élje meg a magyar és a székely himnuszt elénekelve, s hogy amúgy mellékesen végighallgassa a vallási szertartást, mert ez már illemből is így szokás. Csíksomlyó majd akkor válik igazi pünkösdi csodává, amikor majd az idezarándoklók mindnyájan azért jönnek, hogy a szenthelyen megélhessék az Istenhez való tartozásukat, az Úrral való közös-ségüket, ami által mellesleg, mintegy kegyelmi ráadásként a nemzet összetartozását is átérezhetik ennek köszönhetően valósabban és élőbben, mint bárhogyan máshogy, de a magyaroknak a románokkal és mindenki mással való közös-ségét is. Hozzá tartozva, a Lélekkel eltöltötten ugyanis, amint a pünkösdi esemény üzeni, megszűnik a különbség a nyelvek és a nemzetek között.

A csíksomlyói csodának ez a beteljesülése azonban, attól tartok, botránykő volna azok számára, akik világias módon gondolkodva a nemzeti egység elvét (a) Másokkal szemben kívánják érvényesíteni. Az ilyen gondolkodás – a mai magyar valóság ezt tisztán visszatükrözi – szembefordít, megoszt, nem pedig egységre vezet: a szomszédos nemzetekkel ugyanúgy, ahogy a nemzeten belül is. Igazi közös-ségre ezen az úton még soha senki sem jutott.