2024. április 20., szombat

Száz éven belül a robotoké lesz a főszerep

A vezető gazdasági szakemberek szerint 2114-re robotok fogják átvenni a gazdasági termelést, az emberek átlagéletkora 100 év lesz, Szibériában pedig agrárnövényeket fognak termelni – írja a Tanjug.

„Az átlagéletkor felső határa kitolódik, elsősorban a gyógyszeripar fejlődése miatt. Ezek a készítmények jó hatással lesznek nemcsak a szervezetre, hanem a koncentrációra, memóriára és az intelligenciára is – idézi a Financial Times brit nemzetközi napilap Ignacio Palacios Huerta vezető gazdasági szaktekintély Száz éven keresztül című könyvéből.

RÉMÁLOM VAGY KÁNAÁN?

Több vezető gazdasági szakértő is úgy véli, hogy az emberek élete száz év múlva leginkább tudományos-fantasztikus filmek világát fogja idézni, ám nem feltétlenül osztják Palacios Huerta derűlátását.

– Egy valós közgazdasági rémálomban fogunk élni, amelyben robotok veszik át a termelést, sőt saját maguk gyártását is – állítja Robert Solow, Közgazdasági Nobel-díjas közgazdász.

Alvin Roth, a Stanfordi Egyetem tanára szerint az emberek közötti közvetlen interakció drasztikusan le fog csökkenni a technika fejlődésének következményeként, és csak a szexuális együttlétekre korlátozódik.

A szakemberek többsége szerint a legkomolyabb gondot a globális felmelegedés folyamatának lassítása okozza majd.

Ebben a tekintetben Angus Deaton amerikai közgazdász a legborúlátóbb. Szerinte az emberiség előbb fog áldozatává válni a klímaváltozás okozta globális változásoknak, minthogy megpróbálná megfékezni.

Más illetékesek ezzel szemben úgy vélik, hogy a klimatikus viszonyok átalakulása új lehetőségeket nyújthat a termelésben. Ilyen például a szibériai mezőgazdasági termelés, illetve az antarktiszi kereskedelmi hajóútvonalak feltérképezése.

Andreu Mas-Colell spanyol szakember egyike azoknak, akik optimisták a jövőt illetően. Szerinte az emberek sikeresen alkalmazkodnak majd a beálló változásokhoz, emellett a következő száz évben a szegénységet is sikeresen felszámolják.

ROBOTOK A TERMELÉSBEN

Többen is úgy vélik, hogy a jövő gazdaságában a robotok jelentős szerepet kapnak majd. Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa szerint a robotok jelentik majd a világot megváltoztató következő technológiai ugrást.

Tavaly, a CRI online weboldal arról számolt be, hogy a világ 500 legjelentősebb vállalatának egyike, a Foxconn és a kínai Harbin gazdasági és technológiai övezet együttműködési szerződést írta alá. Eszerint felépítettek egy robotgyártással foglalkozó ipari parkot, ahol egymillió robot gyártását irányozták elő.

Az említett cégek mellett vannak más vállalatok is, amelyek előszeretettel alkalmaztak robotokat a munka elvégzésére. A Leibai vállalat műhelyeiben pl. már tavaly öt robot dolgozott száz ember helyett. Ennek eredményeképpen 95 dolgozó fizetését spórolta meg a cég.

Huang Fuxin, a Guanghong elektromos eszközök gyártásával foglalkozó vállalat igazgatója már 2013-ban igen lelkesen nyilatkozott a „robotizációról”.

Régen egy munkás kézzel dolgozva teljesített egy munkafeladatot, amihez egy percre volt szüksége. Ma ugyanezt a munkát egy robot negyven másodperc alatt elvégzi. De az is előny, hogy a robotokat nem kell kiképeznünk, vagyis minden robotunk tapasztalt munkatársnak számít – mondta.

Az igazgató azt is kifejtette, hogy a három robot okos befektetésnek bizonyult, mivel hat ember helyett végzik a munkát, így egy év alatt megtérül az áruk.

Elemzések szerint a „robotmunkások” elterjedésének jelensége korunk megváltozott igényeivel van kapcsolatban. Sheng Laiyun, a Kínai Állami Statisztikai Hivatal vezetője sajtóértekezleten kifejtette, hogy 2012-ben Kínában a 15 és 59 közötti munkavállalók aránya először csökkent, számuk 3,45 millióval lett kevesebb.

Qu Daokui, Kína legnagyobb robotgyártójának, a Shenyang Xinsong Robotgyártó cégnek a vezetője rámutatott arra, hogy nem csupán kínai trend a robotok alkalmazása a termelésben. Meglátása szerint Kína a külső körülmények miatt kénytelen új gyártási módokat keresni.

– Európa és az Egyesült Államok egyaránt megváltoztatta a hagyományos gyártási módot. 2012-ben Barack Obama amerikai elnök aláírta az okos termelés tervezetét, az Európai Unió is jóváhagyta az új ipari reform egyezményét, létrehozva ezzel a robotok felhasználásán alapuló okos termelési módot. Ebben a helyzetben a munkaerőkön alapuló alacsonyabb költségű gyártási módnak már nincs előnye. Ugyanakkor jelenleg az olcsóbb munkaerő piaca gyorsan tolódik a délkelet-ázsiai országokba, Mexikóba és Indiába. A szakértők előre jelezték, hogy az elkövetkező három évben el fog tűnni a kínai munkaerőpiac előnye. Az imént említett két tényező elősegítette a kínai gyártási mód magasabb színvonalra történő változását – mondta Qu Daokui.

Egyesek azért aggódnak, hogy a robotok befolyásolhatják az egyszerű munkaerő foglalkoztatását. Egy érintett munkásnő például a következőket mondta:

– Régen sokan voltak itt a műhelyben, mára viszont számuk jelentősen csökkent. Többen más munkahely után néztek. Úgy érzem, hogy ha még több robotot vásárol a vállalat, akkor a közeljövőben én is munkanélküli leszek.