LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Martino elégedett, Blanc kevésbé

(MTI)

2014. március 13., 15:12 >> 2014. március 13., 15:42

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A szerdán továbbjutott csapatok edzői közül a Barcelona kispadján ülő Gerardo Martino elégedetten, a Paris Saint-Germaint irányító Laurent Blanc viszont némi hiányérzettel tekintett vissza a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóira.
A katalán sztárcsapat a Manchester City vendégeként aratott 2:0-s siker után 2:1-re nyert odahaza, s Martino nem győzte dicsérni együttesét, amely utóbbi három mérkőzéséből kettőt elvesztett a spanyol bajnokságban.

– Egy nagyon erős ellenfelet búcsúztattunk 4:1-es összesítéssel, ha így játszunk, akkor bármelyik csapattal felvesszük a versenyt. Megszenvedtünk a sikerért, de ilyen a BL, a továbbjutás pedig nagy lökést adhat nekünk a folytatáshoz – összegzett az argentin tréner.
A Barca szupersztárja, Lionel Messi – aki egy kapufát is rúgott – hozzátette, nem forgott veszélyben a továbbjutásuk, és néhány fiaskó után ismét úgy játszottak, ahogy a szurkolóik szeretik.
A City chilei mesterének, Manuel Pellegrininek a lelátóról kellett végignéznie a mérkőzést, mivel az első meccs után keményen bírálta a játékvezetőt. A távollétében Ruben Cousillas segédedző annyit mondott, hogy a vereség ellenére helyes taktikát választottak az egycsatáros felállással.
A PSG négygólos előnnyel kezdte meg a visszavágót a Bayer Leverkusen ellen, s végül ez az összecsapás is 2:1-es hazai sikert hozott. A németeknél Simon Rolfes a 28. percben büntetőt rontott, ráadásul 22 perccel a vége előtt Emre Can második sárgája után piros lapot kapott.
A 6:1-es összesítés ellenére Laurent Blanc elégedetlenül érkezett a sajtótájékoztatóra:
– Lehet mondani a játékosoknak, hogy felejtsék el az első mérkőzést, de tudat alatt többen is túl kényelmesen álltak hozzá ehhez a meccshez. Nem játszottunk jól, többet vártam, de a lényeg, hogy ott vagyunk a negyeddöntőben – fejtette ki a francia szakember, hozzátéve: csapatáról mindent elmond, hogy a kapus Salvatore Sirigu volt a legjobb.
Sami Hyypiä, a Leverkusen finn edzője közölte, büszke játékosainak a helytállására, és a döntetlen reálisabb eredmény lett volna. A találkozó krónikájához tartozik, hogy szerda délután 11 szurkolót őrizetbe vettek Párizsban, miután mintegy 80 huligán összeverekedett az Odeon metróállomásnál. Többen könnyebb sérüléseket szenvedtek.

 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók: Barcelona–Manchester City 2:1 (Messi 67., Alves 90+1., illetve Kompany 89., 2:0), PSG–Bayer Leverkusen 2:1 (Marquinhos 13., Lavezzi 53., illetve Sam 6., 4:0).


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége