2024. május 8., szerda

Elnapolták a leváltást

Temerinben folytatódnak a pártok közötti egyeztetések

Tegnap kellett volna döntést hozni a temerini községi képviselő-testületnek 20 képviselő indítványáról (a 33-ból) Vladimir Capik polgármester leváltásával kapcsolatban. A polgármester ugyanis kilépett a DP-ből és csatlakozott a Boris Tadić vezette ÚDP-hez.

Ám miután Gusztony András, a községi képviselő-testület elnöke megnyitotta az ülést, a névsorolvasáskor csupán 19 képviselő volt jelen. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, mivel a határozathozatalhoz 17 képviselő egyöntetű szavazása is elegendő.

Hogy nincs egyetértés a leváltást kérők között tanúsítja az is, hogy a képviselő-testület elnöke nyomban a létszám megállapítását követően konzultációs szünetet rendelt el, ami után újabb névsorolvasást tartottak. Ekkor már látszott, hogy azok közül, akik korábban a teremben voltak, többen nem jöttek be. Kiderült, hogy csak 9 képviselő jelent meg. Ezt követően létszámhiány miatt az elnök az ülés megtartását március 12-ére tűzte ki.

Gusztony András lapunknak nyilatkozva közölte, hogy valamit nyilván jelent a képviselők távolmaradása az ülésről.

A továbbiakban hozzátette, hogy az elkövetkező hét nap nagyon érdekes lesz Temerin politikai életében. A pártok közötti egyeztetések továbbra is folytatódnak. A történet most arról szól, hogy mikor jön létre az új összetételű hatalmi többség. Két óhaj van, az egyik csoport azt szeretné, ha ez még a parlamenti választások előtt megtörténne, a másik pedig a választások után. Jelenleg minden kérdés nyitott, a községi képviselő-testületnek 33 tagja van, és mindegyik tag pályázik arra, hogy a hatalmi többség tagja legyen.