2024. május 10., péntek

Politikusnak állna Nadja és Mása

A Pussy Riotból kirúgott két hölgy Moszkvában hódítaná meg a választók szívét

Árulónak bélyegezte két tagját a Pussy Riot orosz feminista punk-rock együttes, amely a politikai rendszert, sokszor pedig Vlagyimir Putyint bíráló botrányos és váratlan fellépéseivel vált ismertté hazájában és külföldön. A börtönviselt árulókat, Nagyezsda Tolokonnyikovát (Nadját) és Marija Aljohinát (Mását) már ki is rúgták a bandából.

(Léphaft Pál karikatúrája)

(Léphaft Pál karikatúrája)

Annak idején azért kerültek mindketten börtönbe, mert 2012 elején a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyház főoltára előtt tartottak zenés „misét”. Ebben azért könyörögtek a szűzanyához, hogy űzze ki a politikából az elnöki posztért induló (akkor kormányfő) Putyint. Az engedély nélkül bemutatott templomi punk-produkcióért – egyesek tapsa mellett – áristomot kaptak, de tavaly decemberben – 21 hónap rabság után – szabadultak, az orosz elnök kegyelmi rendeletével. Elengedésük sok honfitársuk szemében a Putyin-rendszer öntömjénezésének tűnt. Még a rabruhát levető Nagyezsda és Marija sem gondolta komolyan, hogy a hatalom őszinte gesztust gyakorolt. Később egyikük meg is jegyezte: amit Putyin tett „átlátszó húzás volt”.

A kívülállók szintén egyetértenek azzal, hogy Putyin nagyon rosszul időzített, amikor az utolsó utáni pillanatig várt a Pussy Riot elítélt tagjainak kiengedésével. A többség mindezt úgy értelmezte, hogy az üzenet nem a megbocsátásról, sem a könyörületről, még kevésbé az autokratának tartott államfő és a rendszerét jellemző általános szigor enyhüléséről szólt, hanem egy színjáték volt a szocsi téli olimpia kezdete előtt.

Most ismét vétkezett a két feminista, de nem a rendszer, hanem saját együttesük ellen, amelynek angol nevét Puncilázadásként fordítják. A két vagány rebellis bűne állítólag az volt, hogy önfejűen, az együttes belső törvényeit, alapvetéseit és szabályait felrúgva a múlt héten New Yorkban részt vettek az Amnesty International által szervezett koncerten.

A fellépés előtt, alatt és után mindketten ostorozták Putyint és rendszerét. Követelték az orosz elnök távozását, és a kormányellenes tevékenységért bebörtönzött honfitársaik, azaz a politikai foglyok szabadon engedését. A szabad Oroszországért szintén felemelték a szavukat. Putyint „félmeztelenül lovagló despotának” nevezték, és jelezték: továbbra is elfogadhatatlannak tartják, hogy egy ilyen elnök mondja meg az embereknek, mi a szabadság.

Nyilatkozataikban kiálltak a nők, a homoszexuálisok és a bebörtönzöttek jogai mellett, amire szerintük a Putyin-rendszer nem fordít kellő figyelmet. A két fiatal nő börtönökbe is ellátogatott az USA-ban, s helyi civil szervezeteknél az amerikai büntetés-végrehajtási rendszerről tájékozódott. Az érdeklődés oka prózai: személyes tapasztalatuk alapján szeretnék kijárni, hogy hazájukban, de másutt is átláthatóbb legyen a büntetés-végrehajtási rendszer, és persze az orosz politika is.

New Yorkban találkoztak a korábban emberi jogi tevékenységéről ismert Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövettel. Úgy tudjuk, hogy arról az oroszországi „aggasztó trendről” beszéltek, amelyet az „ellenzék elnyomása, valamint az alapvető emberi jogokért, és a kormány elszámoltathatóságáért fellépő csoportok elleni nyomásgyakorlás” jellemez. A találkozóra és a kijelentéseikre éles hangon reagált Vitalij Csurkin, orosz ENSZ-nagykövet.

Együttesük többi tagja szintén bírálta, majd kirúgta őket. De nem a New-York-i vendégeskedés és show idején elhangzott Putyin-kritikák miatt, hanem ideológiai okokból.

A szakítást az együttes azzal indokolta, hogy Mása és Nadja – az amerikai szerepléssel – megszegte és elárulta a Pussy Riot radikális baloldali, antikapitalista elveit, alapvetéseit és szellemiségét. Nevezetesen azt, hogy a feminista együttes ingyen lép fel, előre be nem jelentett (illegális) előadásokon és helyszíneken, vagyis mellőzi a hagyományos szórakoztatás minden formáját. A kizárást indokló nyílt levél érvként azt is megemlíti, hogy a zenekar két kipenderített tagját „annyira elragadták az orosz börtönök problémái, hogy teljesen megfeledkeztek a csoport törekvéseiről és ideáiról – a feminizmusról, a szeparatista ellenállásról, a tekintélyelvűség, valamint a személyi kultusz elleni harcról, vagyis mindarról, ami miatt igazságtalanul (börtön)büntetéssel sújtották őket”.

A két elküldött renegát nem esett kétségbe. Sőt, Tolokonnyikova a héten Berlinben sajtótájékoztatón jelentette be: elképzelhetőnek tartják, hogy politikai pályára lépnek.

Mindketten indulni szeretnének a moszkvai önkormányzati választáson, amelyet valószínűleg szeptemberben tartanak. Alighanem úgy ítélik meg, hogy politikusként sokkal hatékonyabban és eredményesebben küzdhetnek az oroszországi börtönökben uralkodó állapotok megváltoztatásáért. Talán az is megfordulhatott a fejükben, hogy idővel – már politikusként – még Putyin közelébe is kerülhetnek, s újrajátszhatják neki a hatalom, az egyház és sok orosz szemében visszataszítónak minősített 2012-es templomi előadásukat.