Az utóbbi évek legnagyobb tömegmegmozdulásának a helyszíne volt nemrég Bilbao, a spanyolországi Baszkföld legnépesebb városa. Több mint százezren vettek részt az „emberi jogok, a kiegyezés és a béke” jelmondattal összetrombitált óriási tüntetésen, amelynek az alaphangját a két legnagyobb baszk párt, a kormányzó nacionalista PNV és az ETA fegyveres szakadár szervezethez közel állónak tartott Sortu adta meg. Ezzel a bilbaói demonstráció nyíltan spanyolellenes jelleget öltött.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A hatalmas tömeg azért vonult fel, hogy az ETA-foglyok hazaszállítása mellett tüntessen, vagyis azért, hogy a terrorszervezet elítélt tagjai Baszkföldön tölthessék le büntetésüket, s ne onnan 800-1000 kilométerre vagy akár Spanyolország még távolabbi részeiben.
Madridban ugyan meghallották a baszkföldi demonstráció zaját, de nem vették az üzenetet. A központi kormány egész másként viszonyul az ETA-hoz – különösen ennek elfogott és börtönbüntetésre ítélt tagjaihoz – mint Baszkföld, amelynek függetlenségéért a terrorszervezet évtizedekig harcolt.
A csaknem negyven évig tartó küzdelemben a vér mellett sok könny is folyt. Az ETA-akciókban ugyanis mintegy nyolcszáz ember halt meg. Többségük vétlen polgári áldozat volt, ami sok családi tragédiát okozott Baszkföldön, Spanyolország más térségeiben, sőt Franciaországban is, ahol a közös határ mentén jelentős számú baszk közösség él.
Az európai gyökerű terrorszervezetek egyik utolsó csoportjának tartott ETA 2011 októberében azonban tűzszünetet hirdetett, s azóta – fokozatosan ugyan, de – igyekszik normalizálni a helyzetet. A szervezet közben elismerte: az évtizedekig tartó küzdelemben jelentős károkat okozott, és lemondott a fegyveres harc folytatásáról. Mindazonáltal nem oszlatta fel magát, s ami talán ennél is fontosabb: nem szolgáltatta be a fegyvereit a hatóságnak.
A szervezet illegalitásban működő tagjairól nem sokat tudunk, de annyi azért valószínűsíthető, hogy számuk jócskán megcsappant a korábbi évtizedekhez képest. A spanyol terrorelhárítás mindenestre optimista becslést tett közzé, amelyből kiderül, hogy az ETA már csupán körülbelül harminc főt számlál.
Az ETA embereinek óriási többsége, csaknem 520-550 volt terrorista már rács mögött van, beleértve a vezetőinek zömét is. Baszkföldi hozzátartozóiknak az okoz gondot, hogy hatalmas távolságokat kell megtenniük, ha meg akarják látogatni őket, a hatóságoknak pedig a foglyok őrzése és az érdekeiket képviselő szervezet jelent problémát. A szervezet élén egy mindenre elszánt és állhatatos asszonyság áll, az 51 éves Arantza Zulueta, aki állítólag kizárólag ennek az ügynek él, és mindent elkövet az ETA-foglyok érdekében. Védenceitől csupán annyit vár cserébe, hogy ne tanúsítsanak bűnbánatot, ne kérjenek bocsánatot múltbeli (terrorista) cselekedeteikért, és ne fordítsanak hátat a szervezetnek. Aki viszont a bebörtönzött ETA-tagok közül mégis hajlandó (lenne) erre, Zulueta haragjával, ellentámadásával és bosszújával találja magát szembe.
A múltjukkal szakítani kívánó és a hatóságokkal együttműködni szándékozó bebörtönzötteket rendszerint azzal fenyegeti, hogy a Baszkföldön élő családtagjaikat kiközösítik, és megvonják tőlük az anyagi támogatást is. A „meggondolatlan” rabokat azzal is megzsarolta, hogy szabadulásuk esetén ők sem kapnak semmilyen segítséget a társadalmi visszailleszkedéshez.
Sokan mondogatják Spanyolországban, hogy ez a mindenre elszánt és furfangos asszony talán még nagyobb veszélyt jelent a békekötésre, mint az elítélt ETA-gyilkosok szabadon engedése. A bűnbánásra hajló ETA-rabokhoz eljuttatott fenyegetőzéseiről állítólag írásos bizonyíték is van. A spanyol terrorelhárítás különleges egysége nemrég épp azért csapott le Zulueta irodájára, hogy a házkutatás közben megtalálja az ominózus írásos anyagokat.
A Spanyolországban kormányzó konzervatívok továbbra is azt vallják, hogy terroristákkal semmiképpen sem szabad tárgyalni. A központi hatalom meggyőződése, hogy csakis a kemény fellépés vezet eredményre. Ebben egyetért a kormánnyal a terrorizmus áldozatainak szervezete is, amelynek tagjai szerint gyilkosokkal nincs miről alkudozni.
A központi hatalom a közelmúltban még olyan komolyan vette a független Baszkföld, vagyis a terület Spanyolországtól történő elszakításáért küzdő ETA elleni hadjáratot, hogy bizonyos esetekben megkerülte a törvényeket, vagy sajátos jogi eljárásokat alkalmazott a különleges vádlottakkal szemben. Így fordulhatott elő, hogy sok elítélt ETA-terroristát a halálukig rabságban akart tartani, holott a törvény legfeljebb harminc évben határozza meg a börtönbüntetést. Jó magaviselet esetén azonban a harminc évre ítélt bűnös akár előbb is szabadulhat.
A spanyol legfelsőbb bíróság azonban 2006-ban úgy döntött, hogy a terroristákra nem vonatkozik a büntetőtörvénynek ez a cikkelye. A döntés ellen az ETA szimpatizánsai panaszt emeltek a strasbourgi emberi jogi bíróságon, amely Madrid ellenében döntött, és kimondta: elfogadhatatlan a foglyok közti megkülönböztetés. Ezzel a strasbourgi testület arra kényszerítette a spanyol hatóságokat, hogy büntetésük letöltése után szabadon engedjék az érintett ETA-tagokat.
Bár a spanyol kormány rendíthetetlen, vele szemben egyre határozottan lép fel az a (főként baszkföldiekből álló, de az erőszakot elutasító) tábor, amely megbékélést akar. A közösség tagjai és pártfogói azzal érvelnek, hogy négy évtizede először kézzelfogható közelségbe került a béke Baszkföldön, ezért bölcs dolog lenne, ha Madrid némi kompromisszumkészséget mutatna. Különösen napjainkban, amikor fennáll a veszélye, hogy a baszkok is követhetik a katalánok példáját, akik novemberben népszavazáson akarnak dönteni tartományuk jövőjéről. A referendumon arról szavaznak, hogy kiváljanak-e Spanyolországból, vagy ne.
Sokan arra figyelmeztetik Madridot, hogy amennyiben továbbra is az eddigi merev elutasítás politikáját folytatja a katonailag teljesen meggyengült és a felbomlás előtt álló ETA-val szemben, teljesen magára haragíthatja a baszkokat is, akik majd dühükben szintén népszavazással kísérelhetik meg a tartományuk önállóságának elérését. Ha már az ETA-nak nem sikerült kiharcolni a terület függetlenségét.
A Madridot győzködők azzal érvelnek, hogy az ETA már csak árnyéka régi önmagának, évekkel ezelőtt az erőszakról is lemondott, elismeri felelősségét, és sajnálatát fejezi ki a múltban másoknak okozott szenvedésekért.
A megbékélés azonban a véres negyven év után nem megy könnyen, ráadásul az ETA még nem kért nyilvánosan bocsánatot az elkövetett véres cselekményekért. A törésvonalak még mindig mélyek, egyrészt Baszkföld és a spanyol kormány között, másrészt a baszk társadalmon belül. Spanyolországban sok ember meggyőződése, hogy a megbékélésért mindkét félnek további bizalomerősítő lépéseket kell tennie.
Ebben már fontos szerepet vállalt néhány egykori ETA-rab is, aki nyíltan elutasítja az erőszakot és a fegyveres harcot. Az ETA politikai szárnyának tekintett pártok is rádöbbentek, hogy választóik már nem támogatják az erőszakot. Ezek nagyon fontos változások és mondatok, de úgy tűnik, hogy a (vezető spanyol) politikusok jó része egyelőre nem nagyon veszi mindezt komolyan.
