2024. május 11., szombat

Ötven akácfát vágtak ki

A bajmoki falopás részleteit egyelőre csak találgatni lehet

Négy nap alatt a Bajmok és Madaras között telepített szélvédő erdősávból ötven akácfát vágtak ki eddig ismeretlen tettesek. Hogy az illegális fakitermelést szervezett csoport hajtotta-e végre, és tüzelőfaként ad rajta tovább, vagy a szegénység és a hideg kényszerített rá egy vagy több embert, hogy saját használatra kivágja a fákat, nem tudni, mindenesetre az önkormányzat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a szabadkai belügyi szerveknél, és kártérítést követel.

Kampel Lajos, a városi felügyelőség titkárságának titkára lapunknak elmondta, a bajmoki mezőőrök vették észre a kivágott fákat, és jelentették a titkárságnak, majd a titkárság emberei a bajmoki rendőrséggel karöltve végezték el a helyszínelést.

– A helyszínelés során megállapították, hogy az elmúlt négy-öt nap folyamán a Ravnica Rt. tulajdonát képező földterületről tíz, körülbelül négy méter magas, huszonöt centiméter szélességű akácfát vágtak ki ismeretlen személyek, és további negyven ugyanilyen nagyságú akácfát a város tulajdonában lévő földterületről. Nincs róla tudomásunk, hogy korábban is kivágták volna a szélvédő övezet fáit, legalábbis a mezőőrszolgálat korábban nem tett ilyen bejelentést nálunk, és semmi nyoma annak, hogy korábban is vágtak volna ki fákat, vagyis mindegyik vágás nyoma friss volt, úgyhogy mondhatjuk, hogy itt első alkalommal találkoztunk falopással. Nem lehet tudni, kik és mi célból vágták ki a fákat, ezt a rendőrség dolga kideríteni, és ha meglesznek a tettesek, akkor mi is többet tudunk mondani. Annyit sikerült megállapítanunk, hogy láncfűrésszel és nem fejszével vágták ki az akácokat, illetve hogy nincs csapásnyom, azaz nem találtunk nagyobb, nehéz járműre, teherautóra utaló nyomokat, vagyis nem zárható ki, hogy más módon, például kerékpárral vitték el a helyszínről a fákat, és többször is fordultak – mondta Kampel.

A mezőőrök azok, akik felügyelik a környéket, Kampel Lajos azonban úgy tudja, éjszaka nem járják a terepet, s lehetséges, hogy a fatolvajok az éjszakai órákat használták ki az akácok kivágására. Mint megtudtuk, a titkárság továbbra is kapcsolatban marad a mezőőrszolgálattal, és általa figyelni fogja a környéket.

– A szóban forgó eset az ellopott fa értékétől függően szabálysértés vagy bűncselekmény, a büntetése pedig akár elzárás is lehet. Az ilyen jellegű lopásoknak mindenképpen a nagyobb fokú ellenőrzéssel és a mezőőrök állandó jellegű jelenlétével lehet elejét venni, mert a hideg idő miatt fennáll a lehetőség, hogy a falopások meg fognak ismétlődni – mondta a titkár.

A szélvédő erdősávok jelentősége abban áll, hogy gátolják a talajelhordást, és felfogják a szállított hulladékot, port, homokot, csökkentik a levegő szennyezettségét, valamint mérséklik a szél sebességét, csak hogy a legfontosabbakat említsük. A most kivágott fák valamelyest gyengítik a szélvédő övezetet, és hosszú évek kellenek hozzá, hogy az újraültetett fák megerősödjenek. Az akácfák helyén maradt csonkokat ki kell szedni a földből, újból el kell ültetni a facsemetéket, gondozni, locsolni, ami természetesen költséggel jár. Egyes szakemberek szerint legalább tíz-tizenöt év kell ahhoz, hogy az akác elérje azt a nagyságot, hogy jó szélvédő legyen.