Kevés pénzből nagyobb rendet lehetne tartani a zombori piacon. A jobb helyek elfoglalása gyakran vitát vált ki. Az őstermelőknek a vásárlók megtartása az érdeke, nem pedig a megrövidítésük. Az október 26., 27-i lapszámunkban megjelent, Tizenöt deka is hiányzik a kilóból című írásunkban a piacvezetést szólaltattuk meg, most a másik oldal, az eladók észrevételeit foglalta össze Péter István, a Dunatáj civil szervezet elnöke, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének alelnöke, aki maga is őstermelő, és jól ismeri a helyzetet úgy a zombori, úgy az apatini piacon.
Milyen problémákkal szembesülnek az árusok a piacon?
– Legnagyobb gond, hogy a piac nincs tető alatt, a vásárlók és az árusok ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, emellett higiéniai és egyéb gondokat is okoz. A macskaköves járda olyannyira hepehupás, hogy a magas sarkú cipőben járó hölgyek be se merészkednek a piacra. Folyamatos probléma, hogy a piac nehezen közelíthető meg gépkocsival. Az árusok arra törekednek, hogy portékájukat az asztaltól kijjebb, a másiké elé rakják, mert akkor jobban látszik, jobban észreveszi a vásárló, s ezzel akadályozzák a közlekedést.
Ezt valahogy szabályozni, korlátozni kellene.
– Nem várható el, hogy ezt maguk az árusok felügyeljék. Azért vannak a fizetett emberek, ellenőrök, hogy rendet teremtsenek ezen a téren. Magyarán, ki kellene jelölni, hogy meddig terjeszkedhet portékájával az adott eladó. Apróságnak tűnik, de nagyon komoly gond, ha valaki annyira szemtelen, hogy más padja elé áll, és onnan pakolja áruját a sajátjára. Ebből eredően nem egy esetben veszekedés és fizikai leszámolás is történt, aminek nem lett semmilyen bírósági következménye. A torzsalkodás pár kiló festékkel megelőzhető lenne, ha fölfestenék a terjeszkedési határt, és a piaci dolgozók felügyelnék annak betartását. Velük beszélve arra panaszkodnak, hogy hiába tettek néhány esetben följelentést néhány szélsőséges eset kapcsán, a bíróság nem marasztalta el az elkövetőket. Zombor városnak van kommunális ügyosztálya, kommunális rendőrsége, rendőrsége, felügyelőségei. Ha egy ilyen hadsereg képtelen rendet tenni a piacon, akkor komoly problémák vannak a rendszerben, és nem a piaci árus dolga, hogy ezeket a problémákat orvosolja.
Megoldást jelentene-e a piac áthelyezése az egykori Beograd áruház épületébe?
– Ez az ötlet már régebben fölmerült és bizonyára javítana a helyzeten a piac, vagy a piac egy részének áthelyezése. A piactér lefödése, vagy egy mélygarázs megépítése kétségkívül rengetegbe kerülne, de megvenni 5-6 kiló festéket már nem. Az olvasók bizonyára nem tudják, egy első osztályú pad évi bérlete negyvenezer dinár körül van, amire még ki kell fizetni a napi helypénzt. Ebből festékre biztosan futná.
A zombori piac nem kizárólag az őstermelők elárusító helye. Vannak-e ebből eredő problémák?
– A piacon sokfajta árus van, én csak a termelőkről beszélhetek. Nyílt titok, hogy a piacon vannak kereskedők, feketézők és minden jog nélkül árusítók is. Az őstermelőknek meg kell vívniuk a harcukat a nagy bevásárlóközpontokkal, és erre például a kupuszinai termelőket illetően egyedül a piac nyújt lehetőséget, ami azonnal pénzt hoz, amiből a termelő mondjuk kifizetheti a villanyszámláját. A vásárló szemszögéből a multi kényelmesebb, van hol parkolnia, megfogja a kis kocsiját és télen-nyáron huszonegy fokban válogathat a polcokról. A vásárló piacon tartása érdekében szerintem az őstermelők 99 százaléka többet is mér, nemhogy kevesebbet. Viszont az is tény, hogy a feketézőknél és egyéb, nem őstermelő árusoknál kevesebbet nyomhat a mérleg, mert különben hogyan adhatnák beszerzési áron a portékát. Ha a piacvezetésnek tudomása van róla, hogy valakik csalnak a mérlegen, már pedig van róla tudomásuk, akkor a megfelelő felügyelőséggel miért nem távolíttatják el a csalókat a piacról? A kupuszinai termelők, és mindazok, akik földdel dolgoznak és abból élnek, zömmel becsületes emberek, nem vetemednek csalásra.
A piac nem csupán a multik alternatívája, hanem sajátos közösségi hely.
– Szerbiában szerintem minden tizedik ember valami módon kapcsolódik a piachoz. A piacnak turisztikai és egyéb jelentősége is van, nem lenne szabad hanyagul kezelni. Szinte minden város vezetése odafigyelt, hogy a főteret, vagy a főutcát, a városházát rendbe tegye, kicsicsázza, de csak nagyon kevés városban csicsázták ki a piacot, pedig az is mindig civilizációs központ volt ősidők óta, a város sajátos tükre. Figyeltem Nyugaton is, hogy egy időben szinte megszűntek az ilyen kis piacok, mostanság újra megjelentek, mert a vásárló megunta az uniformizált árudömpinget. Nálunk is meg fogja unni, hogy minden sárgarépa pontosan 22 centiméteres, 22,5 centis már nincsen a polcon. Rá fognak jönni, hogy milyen jó, ha a vevő ismerős eladóval személyes kapcsolatot tarthat, megtalálja a neki legmegfelelőbb ízt, sokféle terményből válogathat. Ez a mi gazdagságunk, amit nem szabad elhanyagolnunk.
