2024. május 8., szerda

Nem tudni, mikor írják ki az SZRTV vezérigazgatói pályázatát

Még nem tudni, hogy mikor írják ki a szerbiai közszolgálati televízió (SZRTV) vezérigazgatói tisztségének pályázatát, az illetékes törvények ugyanis nem rendelkeznek arról, hogy közszolgálati tekevízióban a megbízott vezérigazgató megbízatása meddig tart, valamint arról sem, hogy mennyi időn belül kell kiírni a vezérigazgatói pályázatot. A vezérigazgatói pályázat kiírásáról az igazgatóbizottság dönt, valamint ez a testület bírálja el a beérkezett pályázatokat is. Jelenleg csupán annyit tudni, hogy az igazgatóbizottság még a héten összeül, írja a Danas.

Slobodan Marković, az igazgatóbizottság elnöke hétfőn nem tudott bővebb tájékoztatást adni arról, hogy mikorra várható a pályázat kiírása.

– Az igazgatóbizottság kilenc tagból áll, és jelenleg nem ismerem a tagok álláspontjait. Egy biztos, még a héten megtartjuk az igazgatóbizottsági ülést, ezután már többet tudunk majd mondani – mondta az igazgatóbizottság elnöke.

Az igazgatóbizottság tagjai Milan Nikolić, az igazgatóbizottság alelnöke, Đorđe Vozarević szociológus, Milica Kuburović újságíró, Predrag Marković történész, Zoran Popović, a Belgrádi Egyetem professzora, Vojislav Stanovčić nyugalmazott egyetemi tanár, Dušan Stokanović közgazdász és Žarko Trebješanin, a Belgrádi Egyetem professzora.

A sajtótalálgatások szerint az igazgatóbizottság megvárja, hogy elfogadásra kerüljön az új közszolgálati sajtóról szóló jogszabály, amelyet a bejelentések szerint még az év vége előtt elfogadtatnának a Szerbiai Képviselőházban.

Aleksandar Tijanić halála után az SZRTV igazgatóbizottsága Nikola Mirkovot nevezte ki a televízió megbízott vezérigazgatójává. Mirkov 2006-tól a Belgrádi Televízió igazgatója. Tijanić 10 évet állt az SZRTV élén, második mandátuma 2014 júliusában járt volna le. Az SZRTV vezetését 2004-ben vette át, amikor is a televízió még közvállaltként működött. Az SZRTV vezérigazgatójává csak 2006-ban választották meg. Az SZRTV vezérragizgatói mandátuma négyéves, egy személy pedig legfeljebb két mandátum időtartalmára választható meg.

A közszolgálati sajtóról szóló törvénytervezet szerint az SZRTV vezérigazgatójává újságírókat, médiaszakembereket, menedzsereket, jogi- és pénzügyi szakembereket, valamint más köztiszteletben álló személyeket választhatnak. További feltétel a szerb állampolgárság, szerbiai lakcím, felsőfokú végzettség és tízéves sajtóirányítási munkatapasztalat. A politikusi és más közéleti tisztségviselés kizáró indokként szerepel.