2024. április 27., szombat

Csak az menjen pedagógusi pályára, aki igazi elhivatottságot érez

Varjú György nyugalmazott pedagógus vasárnap veszi át a Pro Urbe kitüntetést Magyarkanizsán

Csütörtök délelőtt, tehát piaci napon kerestük fel magyarkanizsai otthonában Varjú Györgyöt a Pro Urbe kitüntetés kapcsán, amelyet vasárnap vesz át. Amikor kikísért bennünket, azt tapasztaltuk, hogy a piacról gyalog, kerékpárral hazafelé igyekvők legtöbbje odaköszön neki. Amikor ezt szóvá tettük a köztiszteletben álló nyugalmazott pedagógusnak, azt válaszolta, nemrégiben magyarországi egyházi embert kalauzolt Magyarkanizsán, akinek szintén feltűnt, hogy az utcán szembe jövők legtöbbje üdvözli vendéglátóját. A magyarországi vendégnek is azt válaszolta, amit nekünk: aki hosszú ideig az oktatásügyben dolgozott, azt a fél város ismeri.

Varjú György (Fotó: Molnár Edvárd)

Varjú György (Fotó: Molnár Edvárd)

A nyolcvanéves nyugalmazott pedagógus kérdésünkre, hogy mikor vált nyilvánvalóvá, hogy ezt a pályát választja, azt válaszolta, Adorjánon a negyedik osztály végén, amikor a tanító nénije azt tudakolta tőle, mi szeretne lenni, azt válaszolta: tanító. Zentán elvégezte az algimnáziumot, egy évig járt gimnáziumba, majd átiratkozott a szabadkai tanítóképző második osztályába. Nagyon jól érezte magát a tanítóképzőben, hálával gondol vissza tanáraira, elsősorban osztályfőnökére, Újhelyi Máriára, aki a tanítás művészetébe vezette be. Szabó Erzsébet tornatanárnő pedig kiválasztotta testnevelő pionírvezetőnek, egy testnevelőcsoport vezetését bízta rá. Amikor 1954-ben befejezte a tanítóképzőt, az volt a szabály, hogy nem válogathattak az állások között, mindenkit oda helyeztek, ahol szükség volt rá. Ő természetesen a szülőfalujába, Adorjánra szeretett volna kerülni. Ez úgy sikerült, hogy a zentai járás oktatási vezetője azt ajánlotta, ha szerez a frissen végzett tanítóképzősök közül a járás iskoláinak 5 tanítót, teljesülhet ez a kívánsága. Sikerült, úgyhogy Adorjánon lett tanító, sőt még egy vágya teljesült: első osztályosokat taníthatott. Akkoriban természetes volt, hogy a pedagógusoknak az iskolán kívüli tevékenységből is derekasan ki kellett venniük a részüket. Így került kapcsolatba a tűzoltó-egyesülettel, vizsgázott tűzoltó, és évtizedekig ő vizsgáztatta elméleti ismeretekből a magyarkanizsai tűzoltókat. Varjú György Adorjánon ismerte meg és vette feleségül egyik kolléganőjét. Hamarosan Magyarkanizsára kerültek, Márta asszony tanítónőként dolgozott először a Tóparti iskolában, majd az Ady Endre Általános Iskolában, ő pedig először mezőgazdaságtant tanított a J. J. Zmaj iskolában, majd pedig az Ady iskolába került át, itt végre megint az elsősök oktatását, nevelését bízták rá, majd a T betűs tantárgyak – tehát a természeti ismeretek, technikai nevelés, testnevelés – tanítását. Majd megválasztották igazgatóhelyettesnek. Amikor az akkori igazgató, Molnár Csikós Benedek más funkcióra távozott, Varjú György került az Ady Endre iskola élére. Az idősebbek emlékeznek rá, hogy ez akkor még jogilag önálló iskola volt, kizárólag magyar osztályokkal. Varjú György igazgatói mandátumának lejárta után történt az meg, hogy egyes oktatási vezetők ötlete nyomán társították a város két iskoláját, a két különálló oktatási intézményből egy lett, Kanizsa Általános Iskola néven. Mint beszélgetőtársunk megemlítette, 1973-ban, amikor megszűnt az igazgatói megbízatása, nem volt munkahelye. Ekkor a szabadkai Pedagógiai Intézet vezetője, Berkes László azt tanácsolta neki, szerezze meg a gyógypedagógiai képesítést Belgrádban. Három évig dolgozott gyógypedagógusként Magyarkanizsán.

– Sokan idegenkednek ettől, holott nagyon szép munka ez. Nagyon nagy szeretetet, odafigyelést, odaadást igényel, minden gyerekkel úgy kell dolgozni, ahogyan azt az egyéni fejlődése megkívánja. Volt olyan tanítványom, aki, amikor elkezdtem tanítani, csak ült a sarokban és megállás nélkül pakolt, nyolcadikra viszont kitűnő tanuló lett belőle – osztotta meg velünk a tapasztalatait Varjú György. Pályájának újabb állomásaként a Kanizsa Általános Iskola pedagógiai vezetője, illetve igazgató-helyettese lett. Az Ady részlegben töltötte be az igazgató-helyettesi tisztséget, de a Zmaj részlegben is sokszor megfordult, mert a tanítói és gyógypedagógusi munkakörben szerzett szakmai tapasztalatára ott is szükség volt. Tizennégy évig dolgozott e munkakörben, innen ment nyugdíjba. Pedagógusi pályája során a pionírszervezetben és különböző oktatási testületekben is tevékenykedett.

– Csak az menjen pedagógusi pályára, aki igazi elhivatottságot érez. Szeretni kell a gyerekeket, megértéssel fordulni feléjük, odaadóan foglalkozni velük, állandóan lekötni a figyelmüket. Számomra fontos volt az is, hogy a helyes viselkedést elsajátítsák, szépen fejezzék ki magukat szóban és írásban egyaránt. A tanítás mellett tudni kell játszani is a gyerekekkel, persze szigorra is szükség van. Bár, ha lelkiismeretesen dolgozik a pedagógus, akkor le tudja kötni az osztály figyelmét. Az Adyban nagyon jó pedagógusi gárda volt és a szülők is partnerek voltak az új nemzedék nevelésben. Nagyon sok kiváló, becsületes ember került ki a kezünk alól – válaszolta Varjú György arra a kérdésünkre, hogy számára miben rejlett pedagógusi pályájának a szépsége.

Nyugdíjasként sem tétlenkedett. Dr. Papp György felkérésére elkezdett a Kanizsai Újságnál dolgozni, évekig a pedagógiai rovatot vezette, de más témákról is írt, például a községi képviselő-testületi ülésekről is tudósított.

Beszélgetésünk során többször szóba került, hogy mennyire szeretett már gyermekkorától olvasni. Sőt verseket is írt, ezeket Burkus Valéria rendszeresen leközölte a Hét Nap gyermekrovatában. Egyik verse az általános iskolai olvasókönyvbe is bekerült. Könyvek szerzője, egyik az Ákombákom, amely az elsős kisdiákoknak az írás elsajátításához nyújtott segítséget, de például a kanizsai téglagyár tűzoltóinak történetét is megírta.

A Pro Urbe kitüntetés kapcsán beszélgettünk vele. Mint mondta, nagyon jó érzés, hogy a volt tanítványok emlékeznek arra, a közösség felfigyelt rá, hogy milyen nagy odaadással munkálkodott az új nemzedék neveléséért.