2024. május 11., szombat

Volt osztrák kancellár a kormány tanácsadója

A polgárok bíznak Vučićban, ezért az ellenzéki DP és LDP egyesülése egyelőre korai lépés lenne – vélik az elemzők

Alfred Gusenbauer volt osztrák kancellár elfogadta Aleksandar Vučić szerb kormányfőhelyettes ajánlatát, és az elkövetkezendőkben az európai uniós csatlakozás szempontjából fontos reformok felgyorsításának tekintetében látja majd el tanácsokkal a szerb kormányt. Ezenkívül azzal kapcsolatban is tanácsadói szerepet fog betölteni, hogy milyen módon kellene nemzetközi körökben népszerűsíteni a szerb kormány által elért előrelépéseket. Sajtóértesülések szerint Gusenbauer ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Szerbia ismét a Nyugat-Balkán vezető országa legyen, mind politikai, mind gazdasági szempontból.

Vučić korábban megcáfolta, hogy Gusenbauer havi 45 ezer euró ellenében vállalta el a tanácsadói feladatkört, és elmondta, hogy az osztrák politikus havi bére 1 900 euró lesz.

Ezzel egyidejűleg a Liberális Demokrata Pártból Mladen Bašić, a párt elnökségének tagja is arról nyilatkozott, hogy az LDP-nek új pártot kellene alapítani a Demokrata Párttal. A szerbiai társadalmat érintő legégetőbb kérdések kezelését egy új politikai szervezetnek kell magára vállalnia, magyarázta Bašić, hozzátéve, hogy ennek a szervezetnek nem kell azonnal politikai párttá formálódnia. Feltehetőleg a demokraták számára is világos, hogy minél előbb választ kell adni a Szerbiát kínzó kérdésekre, szögezte le Bašić.

Néhány nappal korábban Čedomir Jovanović liberális pártelnök már ehhez hasonló hangnemben nyilatkozott a sajtónak. Azt mondta, hogy az LDP vezetőségének minél előbb tárgyalóasztalhoz kell ülnie a DP élén álló új személyekkel. Nem azért, hogy a két párt mindenféleképpen együtt induljon a következő parlamenti választásokon, vagy azért, hogy már most megalakuljon egy jövőbeli koalíció, hanem azért, hogy elinduljon a párbeszéd egy egyértelmű programot megfogalmazni képes szervezet megalakításáról, fejtette ki Jovanović.

„Miért ne?”– kommentálta Borislav Stefanović, a DP köztársasági parlamenti frakcióvezetője a lehetséges egyesülésről szóló híreket. A közös tevékenységgel kapcsolatos kezdeményezések mindenféleképpen pozitívak, tette hozzá Stefanović.

Ehhez képest az elemzők úgy vélik: korai lenne az ellenzék egyesülése. A polgárok egyelőre nem élik meg olyan veszélyként Vučićot, mint amilyen veszélyként Slobodan Miloševićre tekintettek, értékelte Srećko Mihajlović szociológus, majd hozzátette, hogy az emberek azért viseltetnek akkora bizalommal Vučić irányába, mert a többi párt elveszítette bizalmukat. Svetlana Logar, a Strategic Marketing munkatársa szerint kérdéses, hogy milyen módon befolyásolná az LDP és a DP egyesülése a két párt népszerűségét. A DP választói tábora igencsak sokszínű, ezért nehéz lenne felmérni, hogy a közös fellépés az LDP-vel hasznot vagy veszteséget hozna a két pártnak, véli Logar.