2024. május 8., szerda

Délen szavaznak, északon nem

A koszovói választások témája áll majd a soron következő brüsszeli találkozó középpontjában – Az Egyesült Államok fenntartások nélkül támogatja a kormány integrációs- és Koszovó-politikáját

Augusztus 27-én tartják meg Brüsszelben a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd következő fordulóját. Ivica Dačić kormányfő és Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán telefonon értekeztek a soron következő találkozó kapcsán, s a szerb kormányfő kabinetje által kiadott közlemény szerint Dačić reményének adott hangot, hogy a brüsszeli megállapodás minden kérdéses pontját illetően sikerül majd megegyezésre jutni. A november 3-i koszovói helyhatósági választásokkal kapcsolatban a szerb miniszterelnök kifejtette: már javában folynak a szavazás előkészületei, melyet a szerb közösség fennmaradása egyik eszközének tekint.

Ashton kabinetjénél közölték, hogy a főképviselő a párbeszéd tizennegyedik fordulójáról a szerb és a koszovói kormányfővel is egyeztetett szerdán. A közlemény szerint a találkozó fő témáját a brüsszeli megállapodás teljesítésének előrehaladása képezi majd, a szakértők azonban biztosak benne, hogy a két miniszterelnök a legtöbbet a választásokkal foglalkozik majd ez alkalommal.

Mint ismeretes, az észak-koszovói szerbek továbbra sem tartják legálisnak a pristinai adminisztráció által szervezett szavazást, a közép- és dél-koszovói szerb közösség azonban eleget tett Belgrád felszólításának, és listát állít a novemberi választásokon. Vladeta Kostić, a koszovói körzet vezetője hangsúlyozta, hogy az Ibartól délre élő szerbek egységes listát állítanak, amelyen nem kapnak helyet azok, akik az eddigiekben részt vettek a koszovói hatóságok munkájában. Reményét fejezte ki, hogy az észak-koszovói szerbség is ehhez hasonló döntést hoz hamarosan. Szerinte a választásoknak köszönhetően a dél-koszovói szerbek megerősíthetik politikai pozíciójukat, s arra szólította fel az Ibartól északra élőket, hogy hozzájuk hasonlóan ismerjék fel az állami és nemzeti érdekeket. Emlékeztetett, hogy a szerbek által megválasztott községi vezetők lesznek majd a brüsszeli megállapodás által garantált szerb önkormányzatok közösségének a megalakítói, s elismeréssel szólt a megállapodásnak erről a pontjáról.

Atifete Jahjaga, Koszovó elnöke nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a helyhatósági választások minden koszovói polgár érdekét szolgálják, s különösen jelentősnek számítanak az észak-koszovói szerbség szempontjából. Mint mondta, a szerbek részvétele garantálná, hogy az általuk megválasztott személyek révén a koszovói alkotmány és törvények által szavatolt minden jogot élvezhessenek. Minden polgár normális és biztonságos életet szeretne élni, s ez különösen igaz az észak-koszovói szerbekre, akik most legális és legitim úton választhatják meg képviselőiket – nyilatkozta Jahjaga.

FELFELÉ ÍVELŐ KAPCSOLATOK

A brüsszeli megállapodás alkalmazása, a koszovói kérdés volt az egyik fő témája az Ivica Dačić kormányfő és Jonathan Moore, az Egyesült Államok külügyminisztériumának közép- és dél-európai megbízottja közötti szerdai belgrádi megbeszélésnek is. Megállapították azt is, hogy a két ország között egyre jobbak a kapcsolatok, s hogy reálisnak számít az az elvárás, hogy az USA számítson a legnagyobb befektetőnek Szerbiában. Moore kijelentette, hogy az Egyesült Államok fenntartás nélkül támogatja a szerb kormány és kormányfő munkáját az európai integrációk és a koszovói kérdés megoldása terén. Ivica Dačić a koszovói helyhatósági választások előkészületeiről beszélt, s azt mondta, az államvezetőség elszántan dolgozik a brüsszeli megállapodás alkalmazásán.

Az amerikai diplomata Marko Đurićtyal, Tomislav Nikolić államfő tanácsadójával is tárgyalt, aki aggodalmának adott hangot a Belgrád és Pristina közötti megállapodás végrehajtásában tapasztalható alkalmi pristinai obstrukciók miatt. Meggyőződésének adott ugyanakkor hangot, hogy a november 3-i választások tisztességes és korrekt feltételek között zajlanak majd az Egyesült Államok, az Európai Unió és a nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt az EBESZ felügyeletének köszönhetően. Moore arra tett ígéretet, hogy az USA megfigyelői mindent elkövetnek e cél megvalósítása érdekében.