2024. május 8., szerda

Az államérdek ellenségei

Az észak-koszovói szerbek számára a szavazás, Belgrád számára pedig annak bojkottja számít elfogadhatatlannak

A november harmadikai koszovói helyhatósági választásokon történő részvételről tárgyaltak tegnap Belgrádban a közép-koszovói szerbek tisztségviselői Tomislav Nikolić államfővel. A megbeszélésen részt vett Ivica Dačić kormányfő, Aleksandar Vulin, a kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője és Marko Đurić, az államelnök tanácsadója is. A Tanjug hírügynökség által közzétett információk szerint a közép-koszovói szerbek képviselői már készen állnak a választási megmérettetésre, s most arról tárgyalnak, hogy polgárok csoportjaként jegyeztessék be választási listájukat a pristinai Központi Választási Bizottságnál. Nikolić a választásokon történő részvételre szólított fel, mondván: ha ezt elutasítják a szerbek, akkor maguk viselik majd döntésük következményeit.

A közép-koszovói szerbek képviselőivel folytatott egyeztetést megelőzően az államfő a múlt héten az észak-koszovói szerbek tisztségviselőit is fogadta, akik továbbra sem hajlandóak részt venni a pristinai hatóságok által szervezett szavazáson. Ezen a találkozón is részt vett a miniszterelnök is. Nikolić azt mondta az ülésen: „az észak-koszovói szerbségnek mielőbb meg kell hoznia a döntését a választásokon való részvételről, mert az idő múlik, s mindaz, amit ma elmulasztunk megtenni, holnapra puszta álommá válik”. Dragiša Milović zvečani polgármester e találkozót követően kijelentette, hogy az államvezetőség megismételte: választások mindenképp lesznek, velük és nélkülük is. Mint ismeretes, a négy észak-koszovói szerb község által megalapított átmeneti koszovói tartományi képviselő-testület zvečani ülésén elfogadhatatlannak minősítette a novemberi választásokon történő részvétel lehetőségét.

Ivica Dačić hétfőn azt nyilatkozta, hogy le fognak váltani minden olyan koszovói szerb tisztségviselőt, akik a kormány politikájával ellentétes politikát folytatnak. A nagy visszhangot keltett kijelentését Dačić tegnap pontosította, hozzátéve, hogy nem a koszovói szerb községek képviselőire, hanem a kormány által kinevezett személyekre utalt.

– Amikor arról beszéltem, hogy senki sem tölthet be állami megbízatást, amennyiben szembeszáll a kormány politikájával, nem az iskolák, kórházak és községek dolgozóira gondoltam. Azokról a személyekről beszéltem, akiket a kormány nevezett ki tisztségük betöltésére. Ezt szemtől szembe is közöltem velük. Azt hiszik, olyan gyenge és tehetetlen ez az ország, hogy meg fogja engedni azt is, hogy valaki kockára tegye az érdekeit? – vetette fel a kérdést Dačić.

Kifejtette: nem számít többé arra, hogy az észak-koszovói szerbek részt vesznek a novemberi választásokon, de, mint mondta, nem ők a tartományban élő egyedüli szerbek.

– Esélytelen minden olyan politika, amely nem hajlandó figyelembe venni a realitást. Nem leszek előre elveszített háborúkat folytató miniszterelnök – húzta alá, hozzátéve, hogy a kormány abban az esetben nem szólítja fel a szerbeket a szavazáson való részvételre, ha Koszovó Köztársaság jelképei is a szavazócédulákra kerülnek.

A kormányfő elmondta, hogy a szavazócédulák kinézetéről már megegyezés született Brüsszelben, így minden azon múlik, hogy Pristina tartja-e magát az egyezséghez. Meggyőződésének adott hangot, hogy minden szerb érdeke a választásokon történő részvétel.

Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes szerint nem a leváltások jelentik a megoldást, hanem a megfelelő kompromisszumok megkötései. Vučić újságíróknak nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyesek a szerb állam képviselőinek nevezik magukat Koszovóban, miközben az államérdekek ellen cselekszenek.