2024. április 18., csütörtök

Ultramaraton Palicson

A Szerbiai Ultramaraton-szövetség és a Paligo Palus Ultramaratonklub szervezésében szombaton immár hetedik alkalommal rajtol a nemzetközi 24, 12, 6 órás, valamint a 100 km-es nemzetközi ultramaraton-verseny, ami országos bajnokság is egyben. Jánosi Elvira, a szövetség és a klub elnöke elmondta, hogy több neves külföldi futó is részt vesz a versenyen, így többek között a többszörös magyar bajnok és a tavalyi címvédő, békéscsabai Zahorán János és az izraeli Nathan Asser is rajthoz áll a tóparton, a hazai futók közül pedig itt lesz a pancsovai Miklós Lídia és a szabadkai Raffai Gusztáv is. Az ünnepélyes megnyitó szombaton 11.30-kor kezdődik a Női strand előtt, a 6 órás egyéni verseny és váltó, a 24 órás egyéni – amely országos bajnokság és selejtező a világbajnokságra – és váltó, valamint az első alkalommal megrendezendő 5 és 10 km-es borfutás pontban délben veszi kezdetét. Éjfélkor indul a 12 órás egyéni és váltóverseny, valamint a világbajnokságra kvalifikáló 100 km-es verseny. A 21 km-es borfutásra vasárnap délelőtt 9 órától kerül sor, a 24 órás és 12 órás verseny résztvevői pedig délben érnek célba. 13 órakor közös ebédet tartanak a versenyzők számára a városi villában, majd a 14 órakor az ökoközpontban eredményhirdetéssel zárul az idei verseny.