Az csak cukormázas álom, hogy minden úgy alakul majd az esküvőnk szervezésekor, ahogy mi szeretnénk. Tegyünk le róla, kérem! Akkor jár jobban az ember, ha nem tervez előre, ha nem dédelget álmokat, ha nincs konkrét elképzelése a ruhát, a csokrot, a frizurát és egyebeket illetően. De hát ilyen nincs. Szerintem nincs olyan menyasszony, aki nem álmodott volna magára ruhát, frizurát. Csakhogy megtörténhet, hogy az álomruhához nem talál megfelelő anyagot, amiből az elképzelés szerinti ruha születne, és egyéb megoldás hiányában a csinos, rövid öltözék helyett mégis hosszú, menyasszonyi ruhába bújik. Aztán az is kiderülhet, hogy a szomszéd utcában dolgozó fodrásznő éppen akkor tervez elutazni, amikor a keze alá kellene kerülni, s mindezt megfűszerezheti az is, hogy a szintén a szomszéd utcában dolgozó sminkes meg felmondott. Nos, lehet dühöngeni vagy vállat vonni, de az biztos, hogy b-verziókat kell gyártani. Keresni egy másik fodrászt, másik sminkest – persze valószínűleg a megfelelőre nem a szomszéd utcában, hanem a város másik végében bukkan rá az ember lánya. Ahol meg az is megtörténhet, hogy közlik vele: megpróbálhatják elkészíteni azt a bizonyos hajfonatot, de nem biztos, hogy a rakoncátlan fürtök tartósan a helyükön maradnak és nem kelnek majd önálló életre. Biztos, ami biztos, gondolkodjunk egy másik lehetséges frizurában is. El kell mondani a sminkesnek, ha az érzékeny bőrünk évek óta nem viseli jól a különböző kenceficéket, ennek tudatában tessék vakolni, közben meg igyekezni elhinni, hogy a sminkes szerint az ellenőrzött termékeitől nincs mitől tartani. Ha az elképzelésünkhöz ragaszkodunk, meg kell győzni a manikűröst, hogy egyszerű lakkozást kérünk, és nem, nem érdekel minket, hogy a zselés köröm a divat, nem szeretnénk műanyagban végződni. Ha elegünk van már a b-tervekből és valóban olyan és csakis olyan színű virágot akarunk csokorba köttetni, mint amilyet a kezünkbe álmodtunk, akkor talán a sokadik virágüzletbe is be kell térni, s még az is megeshet, hogy a megfelelő bokrétára a nagyon sokadik, a városközponttól távol eső üzletben találunk rá. Miközben rohamosan fogynak a napok, s az ember lánya hiába mosogat, vasal, porszívózik, tereget otthon a hetekkel korábban beszerzett cipőjében, akkor is megtörténhet, hogy a topánok továbbra is szorítanak, mintha juszt se akarnának megenyhülni. Sebaj, az ember lánya majd úgyis bekészít egy kényelmes lapos talpút is a szoknyája alá.
Mindeközben otthon készülnek a mulatságra. A szülők mindent elintéznek, a termet, a menüt, a tortát, a zenét, s hihetetlen nyugalommal a hangjukban mondják, hogy lányom, te csak élvezd a ruhapróbát, a virágválasztást, a frizurakészítést... Szerencsés lány ez, hogy csak ezekkel a ripsz-ropsz megoldható, mindenféle buktatóktól mentes dolgokkal kell foglalkoznia. Nincs más dolga, mint mosolyognia élete legszebb napján. Na, nem biztos, hogy az előre megálmodott ruhában, az sem biztos, hogy az általa kigondolt frizurával, és lehet, hogy már a csinos cipő helyett a kényelmes lapos talpújával a lábán, de egy valami, a leglényegesebb dolog biztosan nem változik az elképzeléseihez képest: azok mosolyognak vissza rá, akiket ő is maga köré álmodott.
