Az elektronikus kereskedelemben a jövő

Háromnapos konferencia az online ügyvitelről és kereskedelemről

s.l.

2013. április 25., 08:42

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szerdán vette kezdetét a tizenharmadik Elektronikus kereskedelem és elektronikus ügyvitel nemzetközi konferenciája, melyet a palicsi Vigadó kongresszusi központjában tartanak.

Modest Dulić polgármester a megnyitón kiemelte, nagy megtiszteltetés, hogy Szabadka házigazdája lehet egy ilyen jelentős témával foglalkozó konferenciának.


– Örömünkre szolgál ilyen kiváló szakembereket vendégül látni, megmutatni városunk szépségeit és kapacitásait, és az önök következtetései alapján nekünk is lehetőségünk lesz felmérni, hogy a jövőben milyen irányban halad a kereskedelemnek ez a formája. Tisztában vagyunk vele, hogy a kereskedelem milyen jelentőséggel bír a gazdasági stabilitás szempontjából. Főleg azért, mert általa fokozhatjuk törekvéseinket, hogy minél több befektetőt tudjunk Szabadkára csábítani – mondta a polgármester, hozzátéve, 2010-ben elsőként sikerült a hadsereg tulajdonában lévő ingatlanokat megvásárolni, ellátni azt a megfelelő infrastruktúrákkal, és azóta több nagy cég, mint a Dunkermotoren, a Norma Grupa vagy a Siemens nyitotta meg üzemeit, és hamarosan a Swarovski, a Calcedonia és a Continental is csatlakozik a sorhoz. Mivel pedig a kereskedelem a termelésen alapszik, nélküle a fejlődésen és a munkahelyek megőrzésén sem lehet gondolkodni, ezért is jelentős ez a konferencia.

A konferenciát Rasim Ljajić kereskedelmi miniszter nyitotta meg, aki kiemelte, a fejlődés kezdeti szakaszában vagyunk, de mindenképpen az elektronikus kereskedelemben van a jövő, amelynek forgalma Európában a tavalyi évben 300 milliárd euró volt, s ahol Németország, Franciaország és Nagy Britannia képezik a legnagyobb piacot.

– Bár egy kicsit késünk, de máris vannak eredményeink, hiszen éves szinten a szerbiai e-kereskedelem mintegy 180 millió eurót tesz ki, és egyre többen veszik igénybe az ilyen jellegű ügyleteket, így tavaly már hatszázezer ember vásárolt az interneten. A külföldi online vásárlások átlagos értéke mintegy 170 euró, hazai viszonylatban ez valamivel kevesebb, mint 50 euró, azonban egyre több internetes bolt jelenik meg, egyre több árut, szolgáltatást vásárolhatunk meg a világhálón keresztül és nagy kereskedelmi láncok is megkezdték termékeik interneten keresztüli árusítását. Sok akadálya van, amiért a kereskedelem eme formája még mindig nem terjedt el igazán, például a vásárlók bizalmatlansága és tudatlansága miatt, még mindig alacsony szinten áll a számítógépes ismeretünk, de az emberek alacsony fizetőképessége és a hazai törvények hiányosságai is hozzájárulnak ehhez. Ezen a téren kell az államnak lépéseket tennie, új törvényekre és a meglévők módosítására van szükség, hogy az elektronikus kereskedelem fellendüljön – mondta Ljajić.

A miniszter szerint elsősorban az elektronikus ügyvitelről szóló törvényt kell meghozni, módosítani kell a számviteli törvényt, lehetővé téve az elektronikus számlák megjelenését, módosítani kell a fizetésforgalomról szóló törvényt, hogy egyszerűsítsék az adózási eljárást, de a legfontosabb a fizetési szolgáltatásokról szóló törvény meghozása, amellyel lehetővé válik a mobiltelefonon keresztüli fizetés, mely fordulópont lesz az elektronikus ügyvitel fellendülésében. Mint hozzátette, ha ezeket az akadályokat elhárítják, a jövő évi konferencián már lehetőségük lesz arról beszélni, milyen eredményeket értek el ezen a téren.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége