2024. április 16., kedd

Sikeres akcióval a tisztább Zentáért

A Föld napja alkalmából szombaton megtartott környezetvédelmi programba több százan kapcsolódtak be

Sikeres volt a Tisztább Zentáért! elnevezésű környezetvédelmi akció, amelyet a Föld napja alkalmából szombaton tartottak meg Zentán, valamint Bogarason, Felsőhegyen és Tornyoson. Az akcióban részt vevő lakosok az illetékesek elmondása szerint jelentős mennyiségű szemetet gyűjtöttek össze, valamint több illegális szemétlerakót is felszámoltak.

– Az akció ötlete annak apropóján született meg és került a községi tanács elé, hogy korábban létezett hasonló, országos szintű akció, amit azóta ugyan megszüntettek, ám mivel felismertük annak hozadékait, úgy döntöttünk, folytatjuk a kezdeményezést, megszervezve a Tisztább Zentáért! programot. Mivel az ilyen típusú kezdeményezések mind ritkábbak, úgy éreztük, óriási szükség van arra, hogy az egész községben felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, amire a Föld napja kiváló alkalmat kínál, rámutatva arra is, hogy közös erővel kell tenni ennek a problémának a felismeréséért és megoldásáért – magyarázta Nagy Zoltán, a községi tanács kommunális ügyekkel megbízott tagja, aki elmondta: az akciót összességében rendkívül sikeresnek értékelték.
– A község településein összesen több száz polgár vett részt az akcióban, köszönhetően annak, hogy azonos időben folytak a munkálatok Zenta több helyszínén, valamint Bogarason, Felsőhegyen és Tornyoson is, Keviben pedig a helyi közösség és az ottani civil szervezetek hétfőre hirdették meg a programot. Zentán a Tisza, valamint a kanálisok partját igyekeztünk megtisztítani, illetve a város peremén található illegális szemétlerakóknál is nagy erőkkel folyt a munka azok felszámolása érdekében. Ugyanakkor a város központjában a park rendbetételén is jelentős erőbevetéssel dolgoztunk, ami nem elsősorban a szemétszedést ölelte fel, hanem például a padok átfestését és egyéb tevékenységeket, amelyeknek megvalósításában nagy segítséget nyújtottak a Közgazdasági-kereskedelmi Középiskola diákjai, valamint a civil szervezetek képviselői is. Nagyon örültünk annak, hogy sok civil szervezet kapcsolódott be a munkába, köztük olyanok is, amelyek a fiatalokat tömörítik, és olyanok is, amelyek más korosztályok képviselőit, ugyanakkor a község civil szervezeteinek számához képest még mindig kicsinek tekinthető azoknak az aránya, akik részt vettek az akcióban. Éppen ezért bízunk abban, hogy ez az arány a jövőben növekedni fog – hangsúlyozta Nagy Zoltán. – Az ilyen akciók után egy ideig nem szaporodnak az illegális szemétlerakók olyan ütemben, mint korábban, az idő múlásával azonban fokozatosan csökken ez a visszatartó erő, és a lerakók újra megtelnek szeméttel. Az önkormányzatnak éppen ezért fontos célja, hogy az egész év folyamán megpróbálja különböző megmozdulásokkal népszerűsíteni a környezetvédelmet és a környezettudatosságot. A legfontosabb célnak ugyanis a megelőzést tartjuk. Nem az a megoldás, hogy hetente szervezzünk különféle takarítási akciókat, hanem az, hogy a lakosok ne a legközelebbi elhagyatott kanálisba dobják bele a hulladékot, hanem a kihelyezett konténerekbe tegyék, vagy a városi hulladéklerakóba szállítsák a szemetet – hangsúlyozta a községi tanács tagja, aki elmondta, az önkormányzat illetékesei a Tisztább Zentáért! rendezvénnyel szeretnének hagyományt teremteni.