2024. március 28., csütörtök

Befejezés előtt a sportcsarnok

A moholi Novak Radonić Általános Iskolában épülő sportcsarnok munkálatai a végső fázisba érkeztek, miután csak a játéktér parkettázása és apróbb simítások maradtak hátra a létesítmény befejezéséig. Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere tegnap megtekintette a munkálatokat, majd közölte: egy hónapon belül szeretnék átadni a létesítményt, és ezzel biztosítani a sportolási lehetőséget a moholi fiatalok számára. Mint mondta, a beruházás értéke 125 millió dinár. A létesítmény kiépítéséhez az adai önkormányzat 1,5 millió dinárral járult hozzá, az összeg legnagyobb részét a köztársasági kormány biztosította az építőipart segítő program révén, amelyet a Tartományi Nagyberuházási Alapon keresztül fizettek ki a kivitelezőknek.