2024. március 28., csütörtök

Fiatal művészek pódiuma

Az Electe Egyesület szervezte koncert bevétele a szabadkai Vakok és Gyengén Látók Egyesületéhez jut

Fiatal művészek pódiuma címmel jótékonysági hangversenyt szervez az Electe Egyesület. A koncerten 6–15 éves gyerekek lépnek fel, ők Szegedről, Belgrádból, Újvidékről és Szabadkáról érkeznek, és eddig számos nemzetközi zenei versenyen, fesztiválon bizonyították tehetségüket. Hegedűn, zongorán, szaxofonon, furulyán, harmonikán és egy ritkán látott hangszeren, hárfán játszanak majd.
Miloš Radović, az Electe Egyesület elnöke hangsúlyozta, fontosnak tartják a fiatalok bemutatását, szeretnének nekik megmutatkozási lehetőséget nyújtani, hiszen olyan fellépőkről van szó, akik számos versenyről tértek már haza szép eredményekkel.
A hangverseny ma, kedden lesz 20 órakor a városháza dísztermében, a belépés ingyenes, de aki szeretné, önkéntes adományaival támogathatja a szabadkai Vakok és Gyengén Látók Egyesületét. Tavaly az egyesület a Lurkóházat segítette.
Vesna Borocki, a Vakok és Gyengén Látók Egyesületének képviselője megköszönte a segítségnyújtást. Mint mondta, a befolyt összeget az egyesület gyermekeire költik. Az egyik legdrágább és legszükségesebb eszköz egy olyan laptop, amely ún. felolvasó, azaz „beszélő” szoftverrel rendelkezik, de szükségesek lennének nagyított betűket tartalmazó könyvek is.
Görög Noémitől, az Electe Egyesület művészeti vezetőjétől megtudtuk, a hárfával másnap, szerdán 19 órakor a Városi Könyvtárban is találkozhatnak az érdeklődők, a ritkán látható hangszerrel hárfakoncertet ad Jelena Todorović és Jovana Bijele, a Művészeti Akadémia hallgatói.