2024. április 20., szombat

A vitatott nyilatkozat

A tartományi kormány közzétette a teljes szöveget

A tartományi kormány csütörtökön délután nyilvánosságra hozta honlapján a Vajdaság Autonóm Tartomány alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozat teljes szövegét. Ez a dokumentum szerepelt eredetileg a tartományi parlament szerdai, elhalasztott ülésének napirendjén és ez az a szöveg, amelynek, szerintük szeparatista tartalma miatt egyes civil szervezetek, valamint a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Demokrata Párt pénteken délutánra tüntetést szervezett a tartományi kormány épülete előtt. Alább idézzük a nyilatkozat lényegi részét.

„Sajnos, tanúi vagyunk a ténynek, hogy az utóbbi időben megsértik a teljes légkört, ami nem csak, hogy nem járul hozzá a jogrendszer fejlődéséhez és a bizalom kialakításához Vajdaság Autonóm Tartomány és a központi hatalom szervei között, de a legközvetlenebb módon kihatással van Vajdaság polgárainak az érdekeire, jogaik megvalósítására és biztonságuk szavatolására. Különösen érzékeny kérdés az, amely a korábban szerzett jogok megsértését érinti, ami példátlan a korszerű európai gyakorlatban.

A félreértések növekvő tendenciát mutatnak 2012 vége óta, és Vajdaság Autonóm Tartomány finanszírozása kérdéskörének rendezéséhez kötődnek.

Nem segített még a Szerbia Köztársaság alkotmányának 184. szakasza 4. bekezdésébe foglalt alkotmányos garancia sem, amelynek értemében Vajdaság AT költségvetése Szerbia Köztársaság költségvetésének legalább a 7 százalékát teszi ki, azzal, hogy Vajdaság Autonóm Tartomány költségvetésének háromhetedét a nagyberuházások finanszírozására kell fordítani, annak ellenére, hogy a megfogalmazás világos és pontos.

A vita a költségvetési rendszerről szóló törvény és Szerbia Köztársaság 2013-as költségvetéséről szóló törvény módosításának elfogadása során tetőzött, ami a következőkhöz vezetett:

- Vajdaság Autonóm Tartomány kormánya javaslatot nyújtott be a költségvetési rendszerről szóló törvény módosítását szabályozó törvény alkotmányosságának kivizsgálására

- a költségvetési rendszerről szóló törvény módosításának megerősítése, amelyet Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza a köztársasági képviselőháznak továbbított, tekintve, hogy a törvény módosításával csökkent a keret, amelynek alapján meghatározzák a minimális pénzeszközöket, amelyek Vajdaság Autonóm Tartományt megilletik az alkotmány értelmében.

Az alkotmánybíróság, e probléma sürgőssége ellenére, még csak nem is jelezte, hogy végezné a megfelelő tevékenységet saját állásfoglalását illetően.

Másrészt, a köztársasági kormány, a tartományi szervekkel folytatott konzultáció nélkül, alkotmányellenes módon kezdett rendelkezni a tartományi vagyon felett. Így egy rendelettel, például, egy jelentős vagyon, amelynek telekkönyvi tulajdonosa a tartomány, bármilyen beleegyezés nélkül, törvényellenesen át lett ruházva Újvidék városára.

Teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a tartományi kormány kérését, hogy, a Vajdaság AP hatásköreit szabályozó törvénybe foglalt egyértelmű hatáskörökkel összhangban, a tartomány képviselői részére a megfelelő arányú képviseletet biztosítsák az Újvidéki Vásár tulajdonjogában és irányítói struktúrájában.

Ugyanakkor, tömegesen váltják le jelentős állami intézmények vezetőit és igazgatóbizottsági tagjait azok mandátumának lejárta előtt, törvényes alap és bármilyen magyarázat nélkül. Pártszempontból alkalmas kádereket neveznek ki a tartományi és önkormányzati vezetések, a megfelelő ágazati szakemberek és a szakszervezetek véleményének figyelmen kívül hagyásával.

Megvonták a tartományi egészségügyi és szociálpolitikai alap megbízott igazgatójának kinevezésére vonatkozó jogot is, ellentétesen a korábban átadott, törvényeken alapuló kezdeményezéssel, amelyre Vajdaság Autonóm Tartománynak elvitathatatlan joga van. A köztársasági alap igazgatóbizottsága megsértette az egészségbiztosítási törvényt, amely pedig egyértelműen előírja, hogy a tartományi alap igazgatóját, a lefolytatott nyilvános felhívás alapján az autonóm tartomány illetékes szervének javaslatára nevezik ki. Ezzel felfüggesztették Vajdaság polgárainak azon jogát, hogy átlátható módon betekintésük legyen ezen alap pénzeszközeinek elosztásába és kihelyezésébe.

Saját, mint Vajdaság AT legmagasabb szintű szerve és a normatív hatalom hordozójának felelősségéből kiindulva, (Vajdaság Autonóm Tartomány Statútumának 33. szakasza alapján) Vajdaság AT Képviselőháza elfogadja a Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozatot, amellyel:

- megállapítja, az alkotmányos elvek és törvényi előírások többrendbeli megsértését Vajdaság AT szerveinek és intézményeinek jogaira és hatáskörére vonatkozóan

- felszólítja a köztársasági szerveket és intézményeket, hogy a tartományi adminisztrációval és az önkormányzatokkal közösen, a kölcsönös együttműködés erősítése mellett, előmozdítják az előírt eljárások tiszteletben tartásának szintjét, valamint a vitathatatlan jogokat és kötelezettségeket.”