Meglehetősen gyorsan lekerült a címoldalakról a grockai tartályból kiömlő, majd a Duna irányába folydogáló pakura esete. A rögtönzött válságtörzsek meg egyéb beavatottak futószalagon gyártott nyilatkozataiból kiszűrhető: mindent megtettek, helyrerakták a dolgokat, továbbra semmi zűr. Szóval a katasztrófahelyzetek szabványosított szövegkészletét vették elő, és rakták az asztalra. Fűszerezték ezt olykor egymásnak ellentmondó kijelentésekkel. A Belgrádi Mezőgazdasági Kombinát, akié a tartály, cáfolta, hogy az övé volna; a tartály szelepe meghibásodott, ezért kicserélték; a szelepet ócskavasasok szerelték le, és lopták el; ellenőrzés alatt tartják a történéseket...
A katasztrófa megelőzését annak tulajdonították, hogy „alkalmi járókelő a reggeli órákban” észlelte a szivárgást. Az illető nevével azonban adósak maradtak. Pedig – tekintettel arra, mekkora gubanc keletkezhetett volna – ezzel kellett volna kezdeni. Mi azonban utólag megtudtuk. De gyerünk sorjában.
Az „alkalmi járókelő” valójában Predrag Janković Zmaj volt, a grockai horgászegyesület elnöke. És nem a kora reggeli órákban, hanem mélyen az éjszakában, 0.30-kor vette észre, hogy valami nem stimmel. Miután átlátta a dolgokat, azonnal intézkedett. Csónakokat vontatott a csatornába és szorosan egymás mellé állítva őket elrekesztette a felszínt. Ez a rögtönzött ponton tartóztatta fel a kiömlő kőolaj-származékot, és tartotta ellenőrzés alatt mindaddig, amíg a „reggeli órákban” megérkeztek... a többiek.
