Nagybecskerek gazdaságának az elmúlt két évtizede nyilván nem lesz aranybetűkkel beírva az ország egykori ipari központjának történetébe. A patinás múltú gyárak sokasága ugyanis már csak a régi képekről vagy képeslapokról ismerhető fel. A valóságot csak a hatvanéves munkanélküliek hada képviseli. Új beruházás pedig alig van. A bajt tetőzi, hogy a leépítés még nem ért véget. Tönkre mennek olyan gyárak is, amelyeknek még a jelenlegi gazdasági válság közepette is van létjogosultságuk. Ez történik napjainkban a helybeli Jugoremedija gyógyszergyárral is. Pedig a gyógyszerekre mostanság nagyobb szüksége van az elöregedő lakosságnak, mint bármikor. Tönkretenni egy gyógyszergyárat manapság olyan, mint elsüllyeszteni egy süllyeszthetetlen hajót. Nagybecskereken ez is sikerült.
Az 1964-ben alapított Jugoremedija gyógyszergyár sokáig a német Höechst céggel kooperált és dolgozóik a legjobban keresők között voltak. Az elsők között lett magánosítva 2002 őszén. Részvényeik megvásárlásával a kétes hírű niši üzletember, Jovica Stefanović Nini, illetve a tulajdonában levő Jaka 80 Radoviš lett a gyógyszergyár többségi tulajdonosa. Pedig sokan azt jósolták, hogy szlovén partnerük veszi majd meg őket. Az új tulajdonos 959 millió dinárt fizetett a Jugoremedija vagyonának a 41,93 százalékáért. Ez volt a legnagyobb felkínált összeg, jóval több mint amennyit a Lek adott volna.
Ez azonban nem oszlatta el a dolgozóknak a gazda iránti bizalmatlanságát. Először azt követelték, hogy tisztázzák a pénz eredetét, amellyel az üzletember megvásárolta őket, majd a sztrájkok sorozata indult el. A dolgozók attól is féltek, hogy a vezetőség Nišbe költözteti a gyárat. Az ellenségeskedés időnként tettlegességé fajult és az új tulajdonos egy belgrádi őrző-védő szolgálat embereivel szó szerint visszafoglalta a gyárat. A leghangosabbakat elbocsátotta, ami még jobban felborzolta a kedélyeket. Tiltakozó megmozdulások és éhségsztrájkok, a gyárkapuk zárlata váltogatta egymást, miközben a gazda, eladva a gyár nyersanyag-tartalékát, 11,5 millió eurót nyert, s ennek köszönve (egy dinár befektetés nélkül) megkaparintotta a vagyon 62 százalékát. Három és félévi viszálykodás és pereskedés után a belgrádi Kereskedelmi Felső Bíróság és a Privatizációs Ügynökség megsemmisítette a Jugoremedija magánosítását, és újra többségi tulajdonosok lettek a kisrészvényesek. A vezetőség távozott, kaotikus állapotokat és nem kis adósságot hagyva maga után. Visszakerült a dolgozók és a kisrészvényesek tulajdonába a gyár vagyonának 58 százaléka, a többi pedig az államé maradt, amely azonban mindmáig nem sokat törődött velük.
A gyógyszergyár élére Zdravko Deurić géplakatos került, aki a privatizáció megsemmisítését követelők élén volt. Megválasztása utáni köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy elsőrendű feladatuk a berendezéseik felújítása, mert már csak a szigorú nemzetközi szabványoknak eleget téve lehet gyógyszert gyártani. A 12 millió eurós beruházáshoz 2008-ban hozzá is fogtak, amihez tartományi támogatás és bankkölcsönök kellettek. Közben megvették a Luxol piperecikkeket gyártó üzem részvényeit. Több jel arra utalt, hogy a gyógyulás útjára tértek. Csakhamar kiderült, hogy ez csak látszat.
A gazdasági mutatóik ugyanis egyre rosszabbodtak, az új stratégiai partner keresése eredménytelen maradt, késni kezdtek a fizetések. A gyárban gazdasági bűnözéssel foglalkozó felügyelők jelentek meg. A kollektíva megoszlott: egyre többen bírálták az igazgatót, aki ötven közeli munkatársával Penpharm néven új gyógyszergyárat épített. Állítólag úgy, hogy eközben megkárosította az anyavállalatát. Emiatt egy vizsgálati fogságban is volt.
A dolgok felgyorsultak: a nagybecskereki gazdasági bíróság az elmúlt év végén csődeljárást indított a gyógyszergyárban. Az első hitelezői meghallgatáson azonban nem jelent meg a hitelezők többsége. Így nem születhetett jogerős döntés a csődről. Ehelyett megválasztották a hitelezői bizottságot és a hitelezők közgyűlésének elnökét, hogy megpróbálják átszervezéssel megmenteni a gyárat. Ez roppant nehéz feladat, hiszen a Jugoremedija számlája 2011 novembere óta zárolva van, vagyonuk értékét 2,2 milliárd dinárra becsülik, míg a kötelezettségeik elérik a 2,6 milliárd dinárt. Mindezek ellenére a csődbiztos arra a következtetésre jutott, hogy megvannak annak feltételei, hogy a csődeljárás az átszervezési terv elkészítésével folytatódjon. Szavait a bíróságon megjelent dolgozók megtapsolták. Mert a halasztás ugyan nem jelent biztos menekvést, mégis jobb, mint a csőd bejelentése. Még akkor is, ha már mindannyian munkanélküliek. De kérdés, hogy az időnyerés segít-e majd rajtuk. Akár csak az a minap közölt hír, hogy korábbi gazdájuk tíz évvel ezelőtt törvénytelenül szerzett pénzből vette meg őket. Vagy, hogy lendít-e majd szekerükön a politikai vezetőknek küldött levelük.
