2024. április 19., péntek

Dunamedencecsont

Sziveri költészete alapján készül az új bemutató a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban

Két hete kezdték el próbálni Dunamedencecsont munkacímmel a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban a 2012/2013-as évad negyedik előadását, amelyet Táborosi Margaréta rendez, a színpadon pedig Béres Mártát, Crnkovity Gabriellát, Kiss Anikót, Mészáros Gábort, Mészáros Imre Eleket és Pletl Zoltánt láthatjuk. Az előadás alapját Sziveri János költészete adja.

– Sziveri nem hagyja nyugodni a környezetét, zaklatottság, izgágaság árad a költészetéből. Olyan szerző, aki inspirálja a művészeket, s mindenki alkothat különböző, sajátos Sziveri-képet magának róla és szinte mindenki tud azonosulni vele – mondta Margaréta, aki mozgásalapú produkciót álmodott meg, ezért a próbafolyamat szerves részét képezi az általa és Kiss Anikó által vezetett mozgástréning. Anikó és Margaréta most végeznek a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező-koreográfus szakán.

A próbafolyamat egy szerencsés véletlennel kezdődött, ugyanis éppen Sziveri-konferenciát tartottak Szegeden, amelyre az előadást készítő csapat elutazott, és hallhattak Sziveriről olyan emberektől, akik személyesen ismerték. Emellett olyan előadásokat, felvételeket is néznek, ami Sziverit juttatja eszébe a rendezőnőnek. A színészek Sziveri költészetéről beszéltek, arról, hogy sokuknak József Attila költészete jut eszébe Sziveriről, erős és izgalmas irodalmi élményt nyújt, és a költeményei mindig aktuálisak.

Az előadás bemutatója április végén, május elején várható.