2025. május 9., péntek

A modern időszak úttörői

Az 1848–49-es forradalom célja az ősiség eltörlése, illetve azoknak a béklyóknak a meghaladása volt, amelyek gátolták a történelmi Magyarországot és a magyar nemzetet abban, hogy felemelkedjen. Azok a nemzetek, amelyek időben felfedezték ennek az időszaknak lehetőségeit, a fejlődés útjára kerültek. ’48–49 üzenete a modernitás, a kor meghaladása volt. Éppen ezért azok az ismeretlen katonák, akik részt vettek ebben a forradalomban, a jó ügyet szolgálták, a felemelkedésért, az iparosodást, a fennmaradást kísérelték meg. Az olyan hősök, mint Paganini József, ennek a korszaknak az úttörői voltak, hiszen ők elősegítették, hogy Szabadka városunk a legszebb időszakát élje, mind a szellemiségi kiterjedés, mind a gazdasági potenciál területén – emelte ki dr. Dévavári Zoltán történész alkalmi beszédében, Paganini József tüzérparancsnok sírjának megkoszorúzása alkalmából.

A március idusára való megemlékezés, illetve a koszorúzás alkalmából Palatinus István plébános mondott imát, majd pedig az egybegyűltek a Veronika népdalkör segédletével elénekelték a Himnuszt és a Szózatot.
A megemlékezéshez csatlakoztak a kaposvári középiskolások is, akik városunkban tett látogatásuk alkalmával szereztek tudomást a koszorúzásról.
Paganini József sírjánál koszorúval emlékezett meg a városi képviselő-testület, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a VMSZ Ifjúsági Fórumának szabadkai szervezete, a Vajdasági Magyar Diákszövetség, a .Most civil szervezet, a Magyar Remény Mozgalom, a Szent György Lovagrend és a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület.

Magyar ember Magyar Szót érdemel