2024. május 8., szerda

Ünnepi készülődés

A hagyományokhoz híven idén is bőséges program várja mindazokat, akik az egyik legjelentősebb nemzeti ünnepet Budapesten töltik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az állami ünnepségsorozat a Nemzeti Múzeumnál kezdődik, ahol 11 órakor a Múzeumkertben tartják meg a díszünnepséget.

A korábbi bejelentések arról szóltak, hogy a rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere is mond beszédet, azonban kedden a miniszterelnök sajtófőnöke közölte, hogy a kormányfő ma Brüsszelbe utazik a kétnapos európai uniós csúcstalálkozóra, így nem lesz jelen a március 15-ei díszünnepségen. A Múzeumkertben így vagy Áder János köztársasági elnök, vagy Kövér László házelnök mond beszédet a főpolgármester mellett. Az viszont biztos, hogy az ünnepi műsorban fellép a Magyar Állami Népi Együttes és Tolcsvay László, aki 40 évvel ezelőtt zenésítette meg a Nemzeti dalt, amelyet idén ad elő első alkalommal állami ünnepségen.

A beszédek elhangzását követően, valamivel dél után ünnepi menet indul a budai Várba, ahol több helyszínen egész napos színes forgatag, kirakodóvásár, zenés és kulturális programok várják a látogatókat. Lesznek programok és tematikus kiállítások: a Dísz tértől a Kapisztrán térig húzódó részen régi mesterségekkel ismerkedhetnek a résztvevők, a Hadik-szobornál Kárpát-medencei zenék és énekek várják az ünneplőket. Itt lép fel a Buda Folk Band és vendégei is. A Szent István-szobornál viselettörténeti bemutatót tekinthetnek meg a látogatók, majd a Balkan Fanatik koncertje zárja a napot. A Kapisztrán téren gyermekprogramok, óriásbábosok várják a kicsiket, többek között fellép a Kaláka együttes, valamint Gergely Éva és Bársony Bálint, akik Hangold újra! koncerten az Ádám Jenő Zenei Általános Iskola gyermekkórusával lépnek fel. A Hunyadi-szobornál huszárkonyha, fegyveres lovas és gyalogos bemutató nyújt kikapcsolódást.

A nemzeti ünnep alkalmából ingyenesen lesz látogatható több múzeum is a Várban. Megtekinthető Magyar Nemzeti Galéria, de a Magyarság Háza és az Országos Széchényi Könyvtár is külön programokkal készül.

A korábbi ünnepekhez hasonlóan idén is lesz nyílt nap a Parlamentben: az épület 9 órától 14.30-ig ingyenesen látogatható.

Aki viszont inkább pártpolitizálna az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján, az is válogathat a programok között, hiszen minden párt szervez rendezvényt pénteken. Aki lemarad a főpolgármester beszédéről, meghallgathatja Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, aki a Szent István téren mond beszédet. Az MSZP az ünnep előestéjén, Miskolcon tart nagygyűlést, 15-én viszont a szocialisták a demokratikus ellenzéki pártok, mozgalmak közös budapesti tüntetésén vesznek részt. Az Együtt 2014 szövetségesével, a Párbeszéd Magyarországért párttal közösen ünnepel Pesten, a Március 15. téren, ahol beszédet mond Bajnai Gordon volt miniszterelnök és a PM egyik vezetője is.

A Demokratikus Koalíció délután Budapesten, az Egyetem téren tart megemlékezést, amelyen felszólal a pártot vezető Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Molnár Csaba alelnök.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) a felújítás alatt álló Ferenciek tere helyett a Kálvin téren tart tüntetést, amelyen politikusok nem szólalnak fel. Ez lesz az ellenzékiek központi demonstrációja.

A Jobbik megemlékezése a fővárosi Kodály köröndön kezdődik, ahol felszólal Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő, Novák Előd, a Jobbik alelnöke és Szilágyi György, a párt budapesti elnöke. Ezt követően a résztvevők átvonulnak a Jobbik központi rendezvényére, amely a Deák Ferenc téren lesz. Ott Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő, Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Robert Winnicki, a Lengyel Nemzeti Mozgalom elnöke mond beszédet. Az LMP viszont Ide veled régi bringánk! címmel hirdet rendezvényt, pontosabban fővárosi kerékpártúrát, amelynek egyes állomásain a párt egyes politikusai mondanak beszédet.